Szilágyi Annamária

1973-ban született Csengerben. 1995 és 1999 között elvégezte Békéscsabán a négyéves színészképzést, majd leszerződött a Békéscsabai Jókai Színházhoz. 2005-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Fontosabb szerepei: Stephanie a Kaktusz virágában, Viktória az Anconai szerelmesekben, Dulszka asszony, Jente a Hegedűs a háztetőnben, Dorine a Tartuffe-ben, Boris a Karnyónéban, Aldonza a La Mancha lovagjában, Kamilla a Liliomfiban. 1999-ben megkapta a békéscsabai Jókai Színház legjobb főiskolai hallgatójának járó díjat. 2003-ban neki ítélték a békéscsabai Jókai Színház és a Békés Megye Képviselő-testülete által alapított Megye Színművésze díjat. Ötször nyerte el Szegeden a Dömötör-díjat, 2009-ben pedig a Makó Lajos-díjat. 2016-ban neki ítélték a nézők a Veresegyházon a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat. Az utóbbi időben inkább gyerekdarabokban láthatja a közönség. 2015-ben Varsányi Annával megalakították az A&A produkciót. Ennek keretében a Szegedi Városháza udvarán megrendezte Thuróczy Katalin Pastorale című vígjátékát és Nyikolaj Koljada Topmodell című darabját.

Szerepek

April De Angelis: Színházi bestiák - Rebecca Marshall
George Orwell: 1984 - Charrington asszony, Parsons asszony, Pincérnő
Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor: Mágnás Miska - Stefánia, a felesége
Michael Frayn: Függöny fel! - DOTTY, Mrs. Clackett

Soron következő előadások

2020. február 18. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 19. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 19. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 20. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 20. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 21. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 21. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 26. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 27. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 27. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. február 28. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - Ispán, Döbrögi bal keze
2020. február 28. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - Ispán, Döbrögi bal keze
2020. március 04. 15:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. március 05. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. március 05. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. március 06. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. március 06. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. március 26. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. március 26. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. március 28. 14:00 - Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor: Mágnás Miska - Stefánia, a felesége
2020. március 31. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. március 31. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. április 01. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. április 01. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. április 02. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. április 02. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. április 03. 10:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. április 03. 14:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze
2020. április 04. 15:00 - Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor: Mágnás Miska - Stefánia, a felesége
2020. április 17. 19:00 - George Orwell: 1984 - Charrington asszony, Parsons asszony, Pincérnő
2020. április 18. 19:00 - George Orwell: 1984 - Charrington asszony, Parsons asszony, Pincérnő
2020. április 23. 19:00 - George Orwell: 1984 - Charrington asszony, Parsons asszony, Pincérnő
2020. április 24. 19:00 - George Orwell: 1984 - Charrington asszony, Parsons asszony, Pincérnő
2020. április 25. 17:00 - Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor: Mágnás Miska - Stefánia, a felesége
2020. április 28. 17:00 - Fazekas–Benkó–Fábián–Zságer-Varga: Lúdas Matyi (Matyi elszabadul, avagy sok lúd disznót győz) - IBOLYA, AZ ISPÁN, Döbrögi bal keze