A muzsikuscsaládból származó Medveczky Balázs szereti a természetet, az utazást, a zenét, a könyveket és a balettet. Bátran vált, ha valahol nem érzi jól magát: így történt, hogy a budapesti pezsgést maga mögött hagyva két évvel ezelőtt Szegedre költözött. Nem bánta meg.
Ismert karmesterek gyermekeként a zene, gondolom, kiskorodtól az életed része.
A szüleim második házasságából születtem; az előző kapcsolatukból összesen hat testvérem van, de nekik én vagyok az egyedüli, szóval egyke is vagyok. Ketten követjük őket a művészpályán. Édesanyám szülei Botka Valéria és Csányi László voltak, ők alapították a Rádió Gyermekkórusát az ötvenes években. Nekik Kodály volt a mesterük, aki később is figyelemmel kísérte a koncertjeiket. Elkerülhetetlen volt, hogy legyen a lakásban zongora. Olykor odaültem hozzá, de első helyen a ritmus iránti vágy szerepelt, amit volt honnan örökölnöm; mielőtt apám korrepetitor majd karmester lett, előtte az Állami Hangversenyzenekarban timpanizott majdnem 10 évig.
Kiskoromtól fogva doboltam: először a születésnapokra kapott játék hangszerekkel, azután háztartási eszközökből összerakott, komplett dobfelszereléssel. Lázba jöttem az ütős hangszerektől, majd autodidakta módon minimálisan zongorázni is megtanultam. Néha a bátyám, de volt, hogy édesanyám vagy édesapám tanítgatott. Tízéves koromtól azután öt éven át a Szabolcsi Bence Zeneiskolába jártam, amit sajnos a balett időigényessége miatt abba kellett hagynom.
Akkor zeneiskolából tánciskolába mentél.
A szüleim az Operában dolgoztak, édesanyám többnyire balettet vezényelt. Sok időt töltöttem ott kiskoromban, szerettem az Opera akkori légkörét. Volt, hogy napi szinten bevitt magával édesanyám a balett-terembe, és egész próbafolyamatokat ültem végig. Néztem, hogyan próbált többek között Seregi László vagy ifj. Harangozó Gyula, de elsősorban ifj. Nagy Zoltán érintett meg. Multifunkcionális művész volt: nem csupán kifogástalanul táncolt, de színészileg is maximálisan jelen volt a színpadon. Mestere volt annak, hogy minden darabban más és más arcot mutasson meg magából, ami a klasszikus balettben elképesztően ritka. Emlékszem, amikor édesanyámmal az előadásai után hazafelé autóztunk, azon gondolkodtam a gyerekülésben: hogy lehet az, hogy mindig van valami plusz a mozgása mögött. Odafent most már tudja, mennyit köszönhetek neki, mennyire inspirált emberileg, művészileg egyaránt.
A teljes interjú a Kultúra.hu oldalon olvasható.
-- fotó: Vígszínház/Dömölky Dániel --