A művészet a válasz – beszélgetés Barnák Lászlóval

2021. november 12.
A művészet a válasz – beszélgetés Barnák Lászlóval

Új taggal, a Szegedi Szabadtéri Játékokkal bővült a Szabadtéri Színházak Szövetsége. Az esemény apropóján a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójával, Barnák Lászlóval a szabadtéri színházak felértékelődéséről, a koronavírus hatásairól és a művészet szerepének megerősödéséről beszélgettünk.

A Szabadtéri Színházak Szövetsége egy olyan fórum és társulás – mondja Barnák László –, ahol rengeteg tapasztalat gyűlt össze az elmúlt időszakban. Mivel a szabadtér egy újfajta kihívás a Szegedi Nemzeti Színház és az én életemben is, szerettem volna olyan tapasztalt vezetőkkel, szervezőkkel fölvenni a kapcsolatot, akik ismerik már ezt a területet. Tudják, milyen nehézségekkel kell megküzdeni, ha szükséges. Mindemellett fontos szempont az érdekérvényesítés is. Mindig jó, ha van egy fórum, ahol meg lehet osztani egymással a problémákat és közösen megoldásokat keresni, vagy éppen lobbizni az adott területért. A szabadtéri színházak szerepe és lehetőségei ebben az időszakban – miként a nyár bebizonyította – erőteljesen felértékelődtek. Most, hogy beütött a negyedik hullám, folytatódik az a fajta küzdelem, hogy miként  is lehet becsábítani a kőszínházba a nézőket, hogyan kell vigyázni a saját társulatunkra és tovább folytatni a munkát.

Mit tapasztaltok, a Covid miatt megváltozott a színházba látogató nézők összetétele?

Az látható, hogy – amint a korábbi időszakban is – a jegyvásárlások majdnem háromnegyede online történik. A nézőtéren pedig minden korosztály képviselteti magát. Előadásaink októberben teltházzal mentek, és úgy néz ki, a november közepiek, végiek is megtelnek. Természetesen nem lehet megjósolni, hogy az új helyzet és az új intézkedések mit hoznak az elkövetkező hetekben, de mi újabb és újabb premierekkel készülünk, hiszen ebben az évadban tizenhét új produkciót és a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri játszóhelyének következő nyári programját is meghirdettük.

Sajnos benne vagyunk a negyedik hullámban, s minden művészeti intézmény arra keresi a választ, hogyan lehet az embereket a művészeti helyszínekre csábítani. Hol tartotok a válasz megtalálásával?

Az elmúlt egy-másfél év tapasztalatai azért előre jelezték, hogy egyszer csak megint itt leszünk. Számítottam rá, hogy előbb-utóbb ismét fel fog futni a járvány, és intézkedéseket hoznak, akár kormányzatilag, akár helyi szinten is, és ez majd valamennyire korlátozza a színházba járást.

Az, hogy végre dolgozhatunk és találkozhatunk a nézőkkel, nekünk nemcsak alapvető működésünk, hanem lelki, szellemi kívánalmunk.

Erre vágytunk az elmúlt év első felében, amikor nem lehetett kinyitni. Itt nemcsak arról van szó, van-e jegybevétel vagy nincs, hanem hogy amire az életünket tettük, tudjuk-e gyakorolni vagy sem. És most végre van rá lehetőségünk! Az, hogy jönnek a nézők, hogy velünk vannak, kíváncsiak ránk, feltölt minket energiával, és további munkára sarkall. Nekünk az a dolgunk, hogy a lelki és szellemi tartalmakat, amikkel egy-egy előadás kikapcsol, feltölt, szórakoztat vagy gyomorszájon vág és elgondolkodtat, létrehozzuk. Az elmúlt időszakban csupa olyan produkciónk volt, ami vagy az egyik vagy a másik kategóriába tartozott. Még a Black Comedy esetében is – amit a k2-s fiúk állítottak színpadra – érzékelhetőek olyan finom áthallások, amelyek reagálnak társadalmi változásainkra és a minket körülvevő környezetre. Vagy ott van a Bohémélet, ami szegény, párizsi, fiatal művészekről szól, akik próbálnak életben maradni, és a végén az egyik főhősnő abba hal bele, hogy a tüdejével van probléma. Mi volna ma aktuálisabb, ha nem ez? Vagy a Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog, amit Szikszai Rémusz rendezett és Alföldi Róbert a főszereplője, arról szól, hogy a fehér és a férfi felsőbbrendűség, a kirekesztés hogyan jelenik meg a hétköznapjainkban szinte észrevétlenül, miközben kihasználjuk azokat, akiket elnyomunk.

Csupa olyan tartalmat kínálunk, amiért azt gondolom, hogy érdemes színházba menni, amiért a színházi térképen Szeged egy világító pont lehet.

Mennyire sikerült ösztönöznötök az ország más pontjain élőket, hogy a szegedi előadások miatt akár egy hosszabb utat is megtegyenek?

Nyáron több mint 1800 fős közönségkutatást végeztünk játszóhelyeinken. Ebből kiderült, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok nézőinek 70 százaléka Szegeden kívülről érkezett, a jegyvásárlók 28 százaléka, tehát mintegy egynegyede először járt itt. A közösségi felületeken is írnak nekünk a nézők, és érdeklődnek, hogy jönnének Budapestről vagy más városokból, és mikor látható legközelebb egy előadás. Amikor a fővárosban épp a Vígszínház egyik bemutatójára érkeztem, a ruhatárban a hölgy, aki átvette a kabátomat, elmondta, hogy éppen azon a héten nézte meg Szegeden az 1984-et, és szenzációs előadásnak tartotta. Lépten-nyomon belefutok ilyen visszajelzésekbe – és ez nagyon jó érzés.

A teljes cikk a fidelio.hu oldalon olvasható.