Tavaly debütált Koltai M. Gábor rendezőként a Szegedi Nemzeti Színházban, az idei évadban már a művészeti tanács tagjaként vesz részt a teátrum irányításában. Úgy fogalmazott lapunknak, a közös felfedezőmunkában és a dialógusban hisz, a közömbösség és a párbeszédképtelenség dühíti. Vallja, hogy egymás iránti figyelemmel és kíváncsisággal messze juthat a társulat.
A tavalyi évadban az Élve megégetve – boszorkánytéboly című produkcióval mutatkozott be Koltai M. Gábor rendezőként a szegedi közönségnek. Az ősbemutató kapcsán dolgozott először a társulattal, ami nagyszerű élmény volt számára.
Inspiráló és tanulságos volt Lőrinczy Attila drámaíróval és Zsigó Anna dramaturggal közösen megtalálni ebben a 300 éves történetben azokat a folyamatokat, amelyek a mi társadalmunk szövetét is áthatják, majd ezekből lepárolni mindazt, ami játszható szerepekké és helyzetekké formálható – mondta.
Találkozások és együttgondolkodás
Az idei évadban már a művészeti tanács tagjaként kezdte meg munkáját a Szegedi Nemzeti Színházban. Lapunkkal megosztotta, hogy milyen motivációval, célokkal vállalta a pozíciót.
Számomra a színház a találkozásokról és az együttgondolkodásról szól. A közös felfedezőmunkában és a dialógusban hiszek, a közömbösség és a párbeszédképtelenség dühít, de legalábbis untat, mert önmaga körül forog. A próbát és az előadást is akkor járja át az élet, ha valódi találkozások születnek színész és színész, rendező és társulat, társulat és közönség között. Abban a reményben kezdtem el a munkát, hogy ugyanilyen nyílt és közvetlen dialógus zajlik majd a művészeti tanács tagjai, illetve a tanács és a társulat között. Egymás iránti figyelemmel és kíváncsisággal igen messzire eljuthatunk – mondta.
Javaslatok, érvek, viták
A művészeti tanács munkája kapcsán úgy fogalmazott, mindannyian tanulnak, ő maga biztosan. A rengeteg különböző szempontot, amit egy ekkora és feladatköreiben ennyire sokrétű intézménynél át kell látni.
A művészeti tanácsban javaslatokat teszünk, érvelünk, olykor vitatkozunk is, hiszen különböző alkatú emberek vagyunk. De a sokféleségünk erény, szerencsére Barnák László nem négy egyforma gondolkodású embert hívott. Ő 15 éves szegedi és ötéves főigazgatói tapasztalattal látja át ezt a bonyolult szempontrendszert. A döntéseket neki kell meghoznia, mi azon vagyunk, hogy kiérlelt, felelősségteljes, közös gondolkodással legyünk ebben segítségére – részletezte.
Szabálytalanságok és rejtélyek
Október közepén mutatták be a Kisszínházban Heinrich von Kleist Az eltört korsó című vígjátékát szintén Koltai M. Gábor rendezésében.
– Kleist a világirodalom egyik legszabálytalanabb drámaírója. A dialógusai lázasak, a helyzetei robbannak, ördögien mulatságos pillanatok és rettentő titkok váltják egymást. Vígjátékba oltott krimit ír, de arra már nem ad választ, hogy a leleplezett hazugságok mögött fölsejlik-e valami nagybetűs, megnyugtató igazság. Ez már önmagában is izgalmas, hiszen maga az élet is szabálytalan, rejtélyes, és ritkán szolgál megnyugtató igazságokkal. Színésztechnikailag nem könnyű darab, ennek ellenére felszabadultan kell játszani, és beletelt egy-két előadásba, amíg eljutottunk ehhez. Erre is érvényes az, hogy amikor összelélegzés van a színpadon, akkor a nézőteret is átjárja az oxigén – mondta el, mi volt számára a legélvezetesebb a darab színpadra állításában.
A színpadi horror
Az Élve megégetve – boszorkánytéboly és Az eltört korsó is az emberi személyiség sötét bugyraiba vezeti közönségét, ahol félelmek, hazugságok, rosszindulat, elfojtások kavarognak. Koltai M. Gábor doktori disszertációjának témája is hasonló mélységekbe vezet, a reneszánsz színpadi horror világába.
Mindannyiunknak van olyan oldalunk, amelyet önmagunk elől is titkolunk, és egy másik, amit nagy erőkkel képviselünk kifelé. A világról is határozott elképzelésünk van, és zavarba ejt minket, amikor valaki másképp vélekedik róla. De a helyzet az, hogy ellentmondásos lények vagyunk, és a világ sem egyértelmű hely. A Shakespeare-korabeli színház lubickolt ezekben az ellentmondásokban, beleértve a műfaji határokat. Az általam kedvelt horrorok például egyben fekete komédiák is. Irigylem a Jakab-kori szerzők bátorságát. Nem volt egyszerű kor az övék, traumatikus viták járták át vallásról, tudományról, nőkről, politikáról, családról, amelyek a közönséget is megosztották. És ők mégis mohó kíváncsisággal vetették bele magukat mindebbe, mert tudták, hogy a színház az a hely, ahol többfélét is lehet gondolni ugyanarról a dologról – fejtette ki, mi keltette fel érdeklődését a téma iránt.
A teljes interjú a Délmagyar oldalán olvasható.