„Álmok és ideák nélkül nem lehet színházat vezetni” – Interjú Barnák Lászlóval

2022. június 20.
„Álmok és ideák nélkül nem lehet színházat vezetni” – Interjú Barnák Lászlóval

A tavalyi jubileumi évad és a rekordszámú nézőszám után magasra került a léc Szegeden. A Szegedi Nemzeti Színházat és a Szegedi Szabadtéri Játékokat is igazgató Barnák László nyugodt szívvel kijelenti, hogy mindegy, hogy melyik produkcióra váltanak jegyet a nézők, mert a minőség és a környezet minden esetben ugyanolyan lesz. A kínálat színes és széles az ország legnagyobb, kuriózumnak számító szabadtéri fesztiválján. Június 22-én Boban Markovicsék indítják az évadot, ami augusztus 20-án a Chicago című népszerű musical-el ér véget. Barnák László főigazgatóval beszélgettünk.

Tavaly februárban „örökölted meg” a Szegedi Nemzeti Színház mellé a Szegedi Szabadteret is. Így az idei évadnak már kellő tapasztalattal kezdhettél neki. Könnyebb volt így a tervezés az előadásokkal kapcsolatban?

Tavaly februárban vettem át a szabadtéri ügyvezetését, majd május 1-én a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. megszűnt és beolvadt a Szegedi Nemzeti Színházba. Nekem az volt fontos, hogy a kettőt külön márkaként kezeljem, és arra is ügyelünk, hogy ne legyen keresztfinanszírozás az összevonás miatt. Olyan, mintha két divíziónk lenne: megvan mindkettőnek a maga szervezőcsapata, és időnként természetesen vannak átfedések. Gyakorlatilag megnövekedett a Szegedi Nemzeti helyszíneinek száma, hiszen a nagy színház és a kis színház mellett most már ott van az Újszegedi szabadtéri színpad, a Dóm téri színpad, valamint a Regionális Összművészeti Központ, így gyakorlatilag 5 helyen találkozunk a nézőkkel. Ha a pandémia és minden más viszontagságoktól mentes évet akarnánk alapul venni, akkor egy sikeres, 120 ezres színházi évad után, a tavalyi jubileumi szabadtéri évadban, 66 ezren fordultak meg a különböző programokon. Egy erős 180 ezres elérést lehet így generálni. Országosan is az egyik legnagyobb összevont kulturális intézmény lettünk, de legalábbis nagy hatókörrel bíró. Óriási logisztika egy évad összeállítása, hiszen rengeteg tényező tudja hátráltatni a folyamatokat. De abból a szempontból valóban könnyebb volt a helyzetem, hogy szabad kezem volt a programokkal kapcsolatban.

Június 22-én elindul a szezon, hogy álltok a jegyértékesítéssel?

A teljes szabadtér 50%-át tudtuk eddig értékesíteni, több olyan előadás van már most, amely majdnem teltházas. Érzékelhető, hogy óvatosabbak a nézők, de szerencsére panaszra nincsen okunk.

Tavaly magasra tettétek a lécet: a Jézus Krisztus szupersztárral kezdtetek. Idén melyik nagyszabású közönség kedvenc darab érkezik Szegedre?

Idén a Mamma Mia! lesz a nagy visszatérő. Korábban évekig teltházzal ment, ezért gondoltam, hogy érdemes lenne visszahívni. Ez egy könnyed, generációkat is összekapcsoló, szórakoztató produkció, amelyben a Szegedi Nemzeti Színház egyik tagja, Szaszák Zsolt is főszerepet játszik. Nagyon tehetséges, fiatal énekes-színész. De minden egyes Dóm téri produkcióban ott lesznek a mieink. Például a Szabadság, Szerelemben olyan módon, hogy azt koprodukcióban hozzuk létre a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel. Zsuráéknak (Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetője – a szerk.) meg is van az a hagyománya, hogy amikor Szegedre érkeznek, akkor a Szegedi Táncegyüttessel vagy a Tiszavirág Néptáncegyüttessel szorosan együttműködnek, sok szegedi vagy Szeged környéki gyerek szerepel az előadásban. Ez azért is érdekes, mert a környéken nagyon komoly néptánc élet van. Azt gondolom, hogy egy ekkora jelentőségű és méretű, országosan is legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválnak kell, hogy legyen kulturális missziója is. Ha csak musicaleket játszanánk, akkor nyilván minden jegyet el lehetne adni. Természetesen érzékelhető, hogy az opera és a néptánc ebből a szempontból lassabban jut el a nézőkhöz, de kulturális szempontból, a hagyományőrzés szempontjából és a műfajok színpadi fenntartása miatt is nagyon fontos, hogy teret adjunk ennek.  A Szegedi Nemzeti Színház státuszából kifolyólag is sokféle programot kínál, ugyanezt az elvet szerettem volna érvényesíteni a szabadtéri játékok során is. Ezért került be a néptánc mellett a La Traviata, amely az egyik legsikeresebb és legismertebb opera, mint ahogy a musicalek világában a Chicago.

 

A teljes interjú a deszkavizio.hu oldalon olvasható.