Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Kortárs színművek esetében önnek könnyebbséget jelent rendezőként az a „kiváltságos helyzet”, hogy a szerzővel akár együtt is gondolkodhat?
Igen, megkönnyíti a helyzetemet, hogy a próbákon Anna is jelen van, és ahogy haladunk, pontosan látja, mi az, ami elhagyható a szövegből, vagy mi az, ami hiányzik és ki kell egészíteni, átfogalmazni. Ez egy inspiráló műhelymunka, kimondottan élvezem, hogy együtt alakítjuk az előadást. Az egész arról szól, hogy közösen jobbá tegyük az anyagot. A darab történetszövése nagyon pontos és nagyon jó, csak csiszolgatunk rajta, a hangsúlyokat megerősítjük, hogy minél tisztábban és pontosabban kiderüljenek a szereplők szándékai. Egy olyan darabnál, amely először kerül színpara, szerintem külön csodálatos, hogy a próbafolyamat során is alakulhat a szöveg. Mi, ketten korábban is dolgoztunk már együtt. 2022-ben a Budaörsi Latinovits Színházban Az eprésző kislányt rendeztem, szintén Anna írta, és ott is hasonló munkafolyamat zajlott.
Ősbemutatót rendezni jelent valamiféle plusz kihívást, esetleg érzelmi többletet?
Ebbe eddig bele sem gondoltam. Nyilván minden előadásnak ugyanolyan komoly alkotói, szellemi tétje van, hiszen mindig a nulláról kell elindulni, és mindig az a nagy kérdés: sikerül-e hiteles, működő produkciót létrehozni. Ősbemutatónál olyan szempontból bizonyosan nagyobb a felelősség, hogy ha egy működőképes előadás születik, akkor maga a darab is önállósodhat, és akár máshol is bemutathatják. A szent kapcsán ez most fog csak kiderülni, amikor jönnek a nézők. De próba közben nem agyalok ilyesmin, egyelőre csak a munka van, gőzerővel.
A szent napjainkban játszódik egy kis faluban, mindannyiunk számára ismerős figurákkal és élethelyzetekkel. A műfaját tekintve abszurd komédia vagy groteszk vígjáték…
Pont olyan, mint Anna többi darabja. Bár talán itt nagyobb libikókával játszik. A szentben – rendkívül hullámzóan – nagyon különböző töltetű és mélységű érzelmi pillanatok váltakoznak. Mind a két véglet erős, miközben a tragikomédiákra jellemzően görbe tükröt tart a mai társadalomnak. A történet egy kis közösség életén keresztül megmutatja, hogyan változnak meg a viszonyok attól függően, éppen merről fúj a szél, vagy hogyan befolyásolják az embereket, hogy kiről, miről mit gondoljanak. Ezt ma Magyarországon szerintem eléggé pontosan lehet érteni. Bízom benne, hogy az előadás olyan módon szórakoztat majd, ahogyan én a szórakoztatást igazán gondolom: mosolyra fakaszt, miközben fájóan belénk hasít, de néha erősen fejbe vág. Megérint, elgondolkodtat, és – ami talán a legfontosabb – a néző „magával viszi” az élményt.
Azt szeretném, hogy hasson az előadás, ennél többet nem kívánok.
Nyilatkozta máshol, hogy jól állnak a szerepek a színészeknek.
Jó a szereposztás, valóban. Ami annak is köszönhető, hogy jól ismerem a kollégákat, szinte mindenkivel dolgoztam már korábban. Másrészről remek színészek, nagyon jó velük a közös munka. Ugyanakkor a dicséret legalább annyira szól a szerepeknek is, merthogy jó szerep tud jól állni egy színésznek, és ez kortárs darabnál különösen fontos. Az egész csapat nyitott és lelkes. Béke van, mindenki teszi a dolgát.
A Szegedi Nemzeti Színház tánckara is közreműködik az előadásban. A táncnak mennyire lesz meghatározó a szerepe ebben a történetben?
A tánckar jelenléte meglepetésszerű lesz, úgyhogy ennél többet nem árulok el, mert azzal lelövöm a poént.
A teljes interjú a fidelio.hu oldalán olvasható.