A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik. Shakespeare-t mohón foglalkoztatta a szerelem természetrajza. Létezik olyan szerelem, amely az önáltatás, a félelem, az őrület, az önfeladás szélén táncol? Mi kell ahhoz, hogy valóban képesek legyünk meglátni a velünk szemben álló másikat?
Shakespeare hétköznapi emberekről ír, akik rendkívüli helyzetekben találják magukat. Szereplői vágynak a szeretetre, harcolnak érte, eltagadják, saját magukat sem tudják szeretni vagy éppen csak saját magukat tudják szeretni. Színpada tükörként szembesít minket a szerelemmel, ami olyan kegyetlen, mint maga a remény. Azzal a szerelemmel, melyről álmodunk, de próbálunk előle kibújni, mégis az egyetlen valóság, amelyben élhetünk. A viharfelhők végül elvonulnak, és jön a happy end.