Orfeusz az alvilágban

JACQUES OFFENBACH
Orfeusz az alvilágban
operett színészekre
nagyszínház
Kategória: 
Bemutató
Bemutató: 
2009. szeptember 25. 19:00

Offenbach művét fordította és a verseket írta: Romhányi József
átdolgozta: Pozsgai Zsolt

Az 1858 októberében, Párizsban bemutatott operettet kétszázhúszszor játszották egyfolytában. Iglódi István is többször sikerre vitte már. Offenbach életelve: „Csak szép nőkről gondoskodj, – a többi mellékes.” Plutó - Jupiter hódításaira vágyik – és földi asszonyokra pályázna maga is. Eurüdikének végül sikerrel udvarol, és magával cipeli az alvilágba. Orfeusz ugyan nagyon megörül, hogy neje odébbállt, ám a közvélemény nyomására, mégis a fiatalasszony után ered… Az egykori szövegkönyvet a szintén állandóan játszott kortárs szerzőnk, Pozsgai Zsolt dolgozta át.

Alkotók: 
Díszlettervező
Jelmeztervező
Koreográfus
Koreográfus asszisztens
Súgó
Rendezőasszisztens
Rendező
Közreműködők: 
a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, tánckara, a Szegedi Szimfonikus Zenekar valamint a Kelemen László Alapítványi Szakközépiskola hallgatói