Hegedűs a háztetőn

Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick
Hegedűs a háztetőn
musical
nagyszínház
Kategória: 
Továbbjátszás
Bemutató: 
2023. március 17. 19:00

Sólem Aléchem novellái alapján, Arnold Perl különleges engedélyével.

Szövegkönyv: JOSEPH STEIN
Zene: JERRY BOCK
Dalszövegek: SHELDON HARNICK

A New York Stage előadásainak producere Herold Prince volt.
Az eredeti New York Stage-előadás rendezője és koreográfusa JEROME ROBBINS volt.

Fordítók: REMÉNYI GYENES ISTVÁN és G. DÉNES GYÖRGY Kossuth-díjas

Minden idők egyik legismertebb musicaljét 1964-ben mutatták be a Broadwayn. 1986. október 10-én a felújítás után a Szegedi Nemzeti Színház is ezzel a darabbal nyitotta az évadot.

A száz évvel ezelőtt játszódó történet egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban játszódik. Tevje, a tejesember és felesége, Golde egy olyan világ őrzői, melyet a közösség és vallás előírásai határoznak meg. Lányaik azonban már saját kezükbe akarják venni az életüket, szerelemből akarnak férjhez menni. A legidősebb lány, Cejtel egy szegény szabóhoz, Mótelhez megy, noha apja az idős, de gazdag mészárosnak ígérte a kezét. Hódel egy kijevi marxista zsidóval, Percsikkel köti össze életét. Hává pedig egy orosz fiúval, Fegykával házasodik össze.

Mindeközben a zsidó közösségnek szembe kell néznie az egyre erőteljesebb antiszemitizmussal, a pogromokkal és végül azzal, hogy mindent hátrahagyva el kell hagyniuk őseik földjét.

A HEGEDŰS A HÁZTETŐN bemutatását a Music Theatre International és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség között létrejött megállapodás tette lehetővé.

AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 2 ÓRA 55 PERC, EGY SZÜNETTEL.

Szereplők: 
Tevje, a szegény tejesember
Golde, Tevje csípős nyelvű felesége
Cejtel, a legidősebb lány
Hódel, a második lány
Chava, a harmadik lány
Sprince, Tevje lánya
Mótel Kamzoil, a szegény szabó
Sandel, Mótel anyja
Mordcha, kocsmáros
Percsik, az újító
Fegyka, fiatal orosz keresztény
Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
Jente, a házasságközvetítő
Tzeitle nagymama
Fruma Sára
Mendel, a rabbi fia
Csendbiztos
Avram, könyvárus
Alkotók: 
Díszlet- és jelmeztervező
Szcenikus
Zenei vezető
Koreográfus
Koreográfus asszisztens
Karigazgató
Énekmester
Zenei asszisztens
Rendezőasszisztens
Közreműködők: 
a Szegedi Szimfonikus Zenekar, valamint a Szegedi Nemzeti Színház Énekkara, Tánckara és Horváth Máté, Horváth Dániel, Horváth Levente, Kürti Gábor, Gulyás Armand.

Soron következő előadások

ápr 09. kedd, 19:00
nagyszínház
Bérletszünet (N)
Szereplők:
Tevje, a szegény tejesember
Golde, Tevje csípős nyelvű felesége
Cejtel, a legidősebb lány
Hódel, a második lány
Chava, a harmadik lány
Sprince, Tevje lánya
Bjelke, Tevje lánya
Mótel Kamzoil, a szegény szabó
Sandel, Mótel anyja
Mordcha, kocsmáros
Percsik, az újító
Fegyka, fiatal orosz keresztény
Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
Jente, a házasságközvetítő
Tzeitle nagymama
Fruma Sára
Mendel, a rabbi fia
Csendbiztos
Avram, könyvárus
A Hegedűs
Vezényel
ápr 10. szerda, 19:00
nagyszínház
Bérletszünet (N)
Szereplők:
Tevje, a szegény tejesember
Golde, Tevje csípős nyelvű felesége
Cejtel, a legidősebb lány
Hódel, a második lány
Chava, a harmadik lány
Sprince, Tevje lánya
Bjelke, Tevje lánya
Mótel Kamzoil, a szegény szabó
Sandel, Mótel anyja
Mordcha, kocsmáros
Percsik, az újító
Fegyka, fiatal orosz keresztény
Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
Jente, a házasságközvetítő
Tzeitle nagymama
Fruma Sára
Mendel, a rabbi fia
Csendbiztos
Avram, könyvárus
A Hegedűs
Vezényel
ápr 11. csütörtök, 19:00
nagyszínház
Bérletszünet (N)
Szereplők:
Tevje, a szegény tejesember
Golde, Tevje csípős nyelvű felesége
Cejtel, a legidősebb lány
Hódel, a második lány
Chava, a harmadik lány
Sprince, Tevje lánya
Bjelke, Tevje lánya
Mótel Kamzoil, a szegény szabó
Sandel, Mótel anyja
Mordcha, kocsmáros
Percsik, az újító
Fegyka, fiatal orosz keresztény
Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
Jente, a házasságközvetítő
Tzeitle nagymama
Fruma Sára
Mendel, a rabbi fia
Csendbiztos
Avram, könyvárus
A Hegedűs
Vezényel
máj 15. szerda, 19:00
nagyszínház
Bérletszünet (N)
Szereplők:
Tevje, a szegény tejesember
Golde, Tevje csípős nyelvű felesége
Cejtel, a legidősebb lány
Hódel, a második lány
Chava, a harmadik lány
Sprince, Tevje lánya
Mótel Kamzoil, a szegény szabó
Sandel, Mótel anyja
Mordcha, kocsmáros
Percsik, az újító
Fegyka, fiatal orosz keresztény
Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
Jente, a házasságközvetítő
Tzeitle nagymama
Fruma Sára
Mendel, a rabbi fia
Csendbiztos
Avram, könyvárus
máj 16. csütörtök, 19:00
nagyszínház
Bérletszünet (N)
Szereplők:
Tevje, a szegény tejesember
Golde, Tevje csípős nyelvű felesége
Cejtel, a legidősebb lány
Hódel, a második lány
Chava, a harmadik lány
Sprince, Tevje lánya
Mótel Kamzoil, a szegény szabó
Sandel, Mótel anyja
Mordcha, kocsmáros
Percsik, az újító
Fegyka, fiatal orosz keresztény
Lázár Wolf, gazdag falusi mészáros
Jente, a házasságközvetítő
Tzeitle nagymama
Fruma Sára
Mendel, a rabbi fia
Csendbiztos
Avram, könyvárus