Gengszterek

Czene Zoltán – Hajdu Anita – Károlyi Krisztián
Gengszterek
táncjáték két részben
kisszínház
Kategória: 
Bemutató
Bemutató: 
2024. március 29. 19:00

A Szegedi Nemzeti Színház Tánckarának estje.

A Szegedi Nemzeti Színház Tánckara a nagysikerű Peron-Swing után ismét önálló produkcióval jelentkezik. A Gengszterek című táncjáték az 1920-as évek végi Chicagóba kalauzolja a nézőket. A szesztilalom idején játszódó történetben egy szeszcsempész maffiabanda „hétköznapjaiba” tekinthetünk be, miközben – a dús haszon reményében –folyamatosan el kell kerülniük a rendőrségi razziákat. A maffia vezére és a rendőrség kapitánya ennek érdekében szoros üzleti kapcsolatot ápol, s a Don egyetlen leányát is áruba bocsátaná az üzleti sikerek reményében. De ahogyan az lenni szokott, a lány titkon mást szeret. Az illegálisan működtetett, rejtett kocsmák – amerikai szlengkifejezéssel: speakeasy-k – szivarfüstös világából, a korrupt, romlott erkölcsi közegből két fiatal pár keres kiutat a Madame segítségével… S hogy a szerelem valóban mindent megold-e, kiderül a mulatságos krimiparódiából.

Közreműködik Csorba Kata és Borovics Tamás.

Köszönjük a Ferenczi család segítségét!

AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 1 ÓRA 50 PERC, EGY SZÜNETTEL.

Így készült a Gengszterek a Szegedi Nemzetiben – videó ITT.

Szereplők: 
A Don, maffiavezér
A felesége
A fiuk
Alvezér a bandában, a Don jobbkeze
Kapitány, a rendőrfőnök
Táncosnő
A rendőrfőnök „kétbalkeze”
Alkotók: 
Zeneszerző
Író-dramaturg
Díszlettervező
Jelmeztervező
Szcenikus
Ügyelő
Rendezőasszisztens
Koreográfus asszisztens
Rendező-koreográfus

Soron következő előadások

ápr 23. kedd, 19:00
kisszínház
Bérletszünet (K)
Szereplők:
A Don, maffiavezér
A felesége
A fiuk
Alvezér a bandában, Don jobbkeze
Kapitány, a rendőrfőnök
Táncosnő
A rendőrfőnök „kétbalkeze”
ápr 24. szerda, 19:00
kisszínház
Bérletszünet (K)
Szereplők:
A Don, maffiavezér
A felesége
A fiuk
Alvezér a bandában, Don jobbkeze
Kapitány, a rendőrfőnök
Táncosnő
A rendőrfőnök „kétbalkeze”
máj 03. péntek, 19:00
kisszínház
Bérletszünet (K)
Szereplők:
A Don, maffiavezér
A felesége
A fiuk
Alvezér a bandában, a Don jobbkeze
Kapitány, a rendőrfőnök
Táncosnő
A rendőrfőnök „kétbalkeze”
máj 04. szombat, 19:00
kisszínház
Bérletszünet (K)
Szereplők:
A Don, maffiavezér
A felesége
A fiuk
Alvezér a bandában, a Don jobbkeze
Kapitány, a rendőrfőnök
Táncosnő
A rendőrfőnök „kétbalkeze”