Aktuális
2020. február 01.
Az MTI ma reggel tette közzé a szomorú hírt. Rövid, súlyos betegség következtében elhunyt Andorai Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzet Színésze.
Rendkívül gazdag pályafutása alatt 1996 és 2003 között hét éven keresztül volt a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja. Andorai Péter 71 éves volt.
Fájó szívvel búcsúzunk!
A fényképen Andorai Péter az Amerikai Elektra című darabban...
2020. január 31.
A Valahol Európában című musical a Szegedi Nemzeti Színház elmúlt két évtizedének egyik legsikeresebb produkciója. A megható történetet Szőcs Artúr negyven gyermekszereplővel állította színpadra. Csütörtök este az ötvenedik előadást tortával ünnepelték. Utoljára húsz évvel ezelőtt ért meg színdarab félszáznál is több előadást a szegedi deszkákon.
A nagyszabású produkciót korábban, 2011-ben Szegedi...
2020. január 31.
A tavalyi nagysikerű program után ismét a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza ad otthont március 23-a és 28-a között a Regionális Kamaraszínházi Fesztiválnak. A szegedi közönség ezúttal fiatal rendezők népszerű és szakmailag elismert darabjait láthatja.
Az idei programsorozat mottója: a művészet fiatalon tart. A legifjabb színházrendező generáció tagjainak előadásai mutatkoznak be Szegeden. Ezek az „...
2020. január 28.
Pintér Béla talán legismertebb darabja a Parasztopera, 2002 óta játsszák az ország számos színházában. A népies-zenés krimiballadát most a Szegedi Nemzeti társulata és az Újvidéki Színház tagjai közösen állítják színpadra. Az előadástKeresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója rendezi.
„A Parasztoperában egy balladisztikus történetet dolgoztunk...
2020. január 24.
Tájékoztatjuk Tisztelt nézőinket, hogy a ma (január 24-én) este 19 órára, a Kisszínházba meghirdetett Illatszertár című Erkel Ferenc 2. bérletes előadásunk betegség miatt elmarad. Pótlására későbbi időpontban kerül sor.
Szíves megértésüket kérjük!
Szegedi Nemzeti Színház