Aktuális
2021. január 20.
Pénteken ünnepeljük a magyar kultúra napját. Az idén a járványhelyzet miatt nem lehet rendezvényeket szervezni, ezért a város kulturális intézményei új lehetőségeket kerestek. A színház Karinthy-feldolgozással, az Agóra rajzpályázattal és kultúrsétával, a könyvtár pedig közös szavalattal ünnepel az interneten.
A Szegedi Nemzeti Színház Karinthy Frigyes Előszó című versével készül a kultúra ünnepére,...
2021. január 16.
Heti podcast-sorozatunk friss adásában arra voltunk kíváncsiak, hogy viseli a járványt a szegedi színház, mivel töltik a napjaikat a zárt ajtók mögött, és mi lesz, ha egyszer majd újra kinyithatnak.
Az elmúlt egy évben mindent felforgatott körülöttünk a koronavírus-világjárvány. Nincs olyan területe az életnek, ahol ne éreznénk a hatását: a sokak számára jelentkező létbizonytalanság, a munkahelyek...
2021. január 13.
Vass Gábor 1979 és 1984 között a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja volt. Halálát koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegség okozta.
Kömlőn született, gyerekkorát Egerben töltötte, ott járt iskolába is. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1974 és 1978 között végezte el Várkonyi Zoltán legutolsó osztályának színésznövendékeként. Diplomája megszerzése után egy évadot a szolnoki Szigligeti...
2021. január 12.
A mai olvasópróbával kezdetét vette a Black Comedy próbafolyamata a Szegedi Nemzeti Színházban. Peter Shaffer örökbecsű klasszikusa az újranyitást követően – garantált szórakozást ígérve – a k2 Színház alkotópárosa, Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében látható a Kisszínházban.
Barnák László főigazgató nyitóbeszédében kitért arra, napjainkban fontos újradefiniálni a színház szerepét, hiszen a...
2021. január 11.
A Black Comedy című vígjáték próbáit holnap kezdik el a szegedi színházban. A „k2-es fiúk”, Benkó Bence és Fábián Péter Lúdas Matyi újragondolásuk után Peter Shaffer darabjával térnek vissza Szegedre. Az évadban ez már a negyedik darab, amit készre próbálnak, de nem tudnak bemutatni a járvány miatt.
November eleje óta a kormány rendelete értelmében ismét bezárt a szegedi színház. Tavaly a 12-ből...