Rácz Tibor: A postaházban laktam, és onnan az ablakból már felfigyeltem egy ismerősnek tűnő leányzóra odalent

2022. szeptember 26.
Rácz Tobor, Fekete Gizi

Külön-külön portréfilmet készíttetett a Szegedi Nemzeti Színház az ikonikus színészházaspárról, Fekete Giziről és Rácz Tiborról. A Szeged Televízió forgatta portrék a színház Youtube-csatornáján láthatók. A két elismert és szeretett emblematikus szegedi színésszel beszélgettünk. A Szegedi Tükör interjúja.

– Tibor Szegeden született színész szülők gyermekeként, és egész kicsi korában lépett először színpadra.

Rácz Tibor: – Anyukám másodszor kislányt szeretett volna, ezért meghagyta a hosszú szőkés-barnás hajamat, ami a Pillangóskisasszony fiának jól jött, bár gyorsan le kellett vágni, amikor Békéscsabára mentünk játszani a színházzal, és a bogáncsosban fennakadtam. Aztán a Bánk bánban is szerepeltem, majd egyre többször. Hatéves koromban, még írni-olvasni sem tudtam, volt egy mondatom Barsy Béla Kossuth-díjas színészhez: „Takarodj innen, mert lerúglak a garádicson, pfűj!” Nyílt színi tapsot kaptam.

– És emlékszik is rá. Minden szerepük előhívható ilyen könnyen?

Fekete Gizi: – Könnyen előhívható. Altatva, de megvan minden. Például amikor húsz év után újra játszottam Az ember tragédiájában Évát, nem kellett újratanulni.

– Számontartják, hogy hány darab, hány szerep?

F. G.: – Én nem, de Tibi számolja.

R. T.: – Én azért kezdtem számolni, mert Gyüdi Sándor akkori igazgatónk megkérdezte tőlem, „és hány darabban voltál már? Kétszáz?” Utánaszámoltam és valóban a körül, attól függ, mit számolunk, mert a Wikipédián sincs fönt minden, hiszen hogy a szekszárdi német színházban játszottam, az kimaradt, de a beugrások és szerepátvételek sincsenek benne.

– Tibor hol kezdte az iskolát Szegeden?

R. T.: – A Juhász Gyulában, a zsinagóga mellett, csak fiúiskola volt.

– Gizi Cibakházán született. Ott milyen lehetőség volt találkozni a művészettel?

F. G.: – Nem voltak művészek a szüleim, édesanyám védőnőként, édesapám textiltechnikusként dolgozott. Imádtam a mozit, a cirkuszt, ezeket a mai napig imádom. Vándorcirkuszok jelentek meg időnként, én meg rajongva néztem, elvarázsolt a fény, a sok szín, illat, zene és egyáltalán az egész cirkuszi világ. Sokáig azt gondoltam, hogy artista leszek, de mivel masszív tériszonyom van, ez nem jöhetett szóba. Apukám munkája miatt költöztünk előbb Debrecenbe, később Szegedre, ahol ő a kötélgyárat vezette. Gimnazista koromtól kezdve éltem itt. Szavalóversenyekre, színjátszókörbe jártam, de komolyabban nem foglalkoztam színházzal. Mindketten a Radnótiba jártunk, de ott csak egy-egy verset mondtunk. Gimnázium után a KISZÖV irodalmi színpada következett, ahová Tibi bátyja hívott el.

R. T.: – Meg én. Ugyanis ott játszott Szegvári Menyhért és Ördög Szilveszter. Kovács Miklós és Kovács Miklósné vezette, mondtam, gyere el, mert lenne ott szerep, marha jó ott együtt lenni és együtt dolgozni.

– Még minden érdek nélkül?

R. T.: – Nem valószínű, a Deák Ferenc utca sarkán, a postaházban laktam, és onnan az ablakból már felfigyeltem egy ismerősnek tűnő leányzóra odalent. A radnótis versmondásból már ismertem, szóval elcsaltam az irodalmi színpadra. Az Oidipuszt próbáltuk, amit Debrecenbe is elvittünk, ahol én a legjobb férfialakítás díját kaptam, és még vagy hat díjat elnyertünk. Felszabadultan telt az idő, megnéztük együtt az ottani tereket, padokat, és így értünk vissza Szegedre. (Mosolyog.) A színművészetire nagy nehezen vettek fel, két év katonaság után, és akkor képeslapot írtam Tiszecker Lajosnak, közöltem, hogy Gizit is felvették, összeházasodunk, és lehetne esetleg egy közös szobánk. Jóváhagyták.

– Egyszerre kezdték a színművészetit?

F. G.: – Nem, Tibor egy évet nélkülem járt oda, mert én négyszer felvételiztem, mire felvettek, nem adták olcsón. (Nevet.) Úgyhogy egy évvel alatta jártam.

R. T.: – A folytatás nagyon nehéz volt főiskola után, mert én lekerültem Szolnokra. Székely Gábor annyira környékezett, hogy harmadszor már csak annyit kérdeztem, hol írjam alá. Eredetileg arra vártam, hogy Vámos László tanár úr hív majd az Operettszínházba, meg is beszéltük, de aztán szólt, hogy leégett a szenespince, nem tud szerződéseket kötni. Amikor meg hívott, hogy mehetek, én mondtam, hogy már aláírtam Szolnokra. Előszerződést kötöttünk azért a következő évre az Operettbe.

F. G.: – Amikor Tibor visszajött Pestre, addigra én végeztem, elhívtak Kaposvárra. Nem maradt más erre a két évre, mint a telefon meg az ingázás. Na nem mobiltelefon és autó, hanem a sarki fülke és a vonat.

– A megoldás végül Szeged lett. Miért pont Szeged? Úgy fogalmaz a filmben, hogy bekéredzkedtek a szegedi színházba.

F. G.: – Családot szerettünk volna, és itt éltek a szüleink. Nagy boldogságot jelentett, mert itt született meg Rita lányunk, majd vele együtt elköltöztünk Zalaegerszegre Ruszt József hívására, megalapítani az ottani új színházat.

R. T.: – Nem volt egyszerű az sem, mert Gizi aggódott az utolsó pillanatig, hogy mi lesz a gyerekkel. Mondtam, hogy nem tehetjük meg, hogy ha elígérkeztünk valakinek, az utolsó pillanatban meghátrálunk. Így nekivágtunk.

F. G.: – Én sosem a bátorságomról voltam híres, szóval megijedtem. Aztán egyáltalán nem bántam meg, gyönyörű nyolc évet töltöttünk ott minden tekintetben. Csodálatos szerepeket játszottam, és ott született meg Máté, Rita ott kezdett iskolába járni. Csodálatos nénit kaptunk bébiszitternek, aki tökéletesen beilleszkedett a családba, imádta a gyerekeket, a gyerekek is őt. Mivel tudtam, hogy otthon minden rendben van, így könnyebb volt dolgozni, és jöttek a nagyobbnál nagyobb szerepek, egy évadban nyolc bemutató. Minden szabadidőnket együtt töltöttük, kirándultunk rengeteget.

– Mégis visszatértek Szegedre. Kinek a hívására?

F. G.: – Szeged hívására. Vágytunk vissza, és amikor az első alkalom adódott, jöttünk.

R. T.: – Úgy emlékszem, Korcsmáros Gyuri szólt, hogy hívna egy gyerekszereplőt, Rácz Rita nevűt, két kísérővel, mi voltunk a kísérők. Kiderült, hogy az Annie című musicalt akarta, ami végül elmaradt, Rita így abban nem énekelt, de a két kísérője maradt.

– Akkor visszaköltöztek, és ugyanott laknak azóta is?

R. T.: – Igen, visszaköltöztünk Szegedre, de városon belül évente költöztünk, végül szétváltunk. Fiunk, Máté hegedülni akart, előbb a kecskeméti Kodály Intézetbe, majd Győrbe, onnan Londonba, Madridba ment. Most Tenerifén él, és óriáshajókon koncertezik a flamencotáncos menyasszonyával.

A teljes interjú a Szeged.hu oldalán olvasható.

A portéfilmek itt megtlekinthetőek:

Portré: Fekete Gizi színművésznő

Porté: Rácz Tibor színművész