Egyedülálló Verdi-bemutatóra készül a Szegedi Nemzeti

2023. március 07.
Az asztalnál: Cselényi Nóra, Tóth Kázmér, Barnák László, Göttinger Pál, Dinyés Dániel | fotó:Tari Róbert/Szegedi Nemzeti Színház

Giuseppe Verdi A kalóz című operáját április 14-től a Nagyszínházban láthatja a szegedi közönség Göttinger Pál rendezésében. Az előadás nem csak azért lesz kuriózum, mert a vidéki színházak közül egyedülálló módón Szegeden már az évad második operabemutatójára készülnek, hanem azért is, mert Magyarországon A kalóz színpadi változata itt látható először.

A mai olvasópróbával kezdetét vette a Szegedi Nemzeti Színház legújabb, az idei évad második nagyszínházi operabemutatója, A kalóz próbafolyamata. A kötelező bezárást követően most térhetett vissza a társulat a teátrum falai közé, és bár külső helyszíneken eddig is dolgozott a csapat, a munka végre megszokott környezetben, újult erővel folytatódik.

Barnák László főigazgató elmondta, Verdi életművében különleges helyet foglal el a darab, hiszen a zeneszerző a legtermékenyebb időszakában írta, az ismertebb művei társaságában. A kalózt a fergeteges zene és a sodró lendületű történet ellenére mégis világszerte ritkán tűzik műsorra, Magyarországon a színpadi változat most lesz látható először, a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek tolmácsolásában.

Dinyés Dániel zenei vezető megerősítette, hogy valóban egyedülálló produkció készül Szegeden, már csak azért is, mert a nagyszabású előadást a Szegedi Nemzeti Színház teljes mértékben egyedül, saját táncosokkal, saját énekesekkel, meghívott vendégművészek bevonása nélkül képes létrehozni, és ez mutatja, mennyire erős a szegedi operatagozat.

Göttinger Pál rendező hangsúlyozta, mindig örömmel tér vissza Szegedre, szeret a társulattal dolgozni, és ezúttal is nagyszerű munka vár rájuk, ez a produkció ugyanis remek szerepeket, lehetőségeket kínál a művészek számára. „Olyan kort élünk, amikor napi élményünk, hogy azt érezzük, nem vagyunk a helyünkön. Ebben az operában a szereplők közül senki sincs a helyén, ismerős érzésekkel fogunk találkozni” – fogalmazott a rendező.