Szegedi Kortárs Balett: TESTEK FILOZÓFIÁJA

balett

BEMUTATÓ IDŐPONTJA: 2010. DECEMBER 10.



„A saját létünk vagy egyáltalán az élőlények létének értelmét és célját kutatni - objektív szempontból - mindenkor értelmetlennek tűnt fel nekem.” (Einstein)
A testünk mozdulataink által vajon képes-e az érzelmek, emberi viszonyok, intenzitás, dinamika ábrázolásán túl komoly filozófiai kérdések megválaszolására? A darabban ennek a kettős feladatnak megvalósítására teszünk kísérletet és egy-egy koreográfiát két értelmezésben mutatunk meg. Egyszer önmagában, minden külső eszköz és irányított tartalom nélkül, csak a táncosok mozdulatait, egymás közötti viszonyait figyelve. Másodszor a táncosok bizonyos fogalmakat személyesítenek meg, ezáltal az adott koreográfiának teljesen más tartalmat adnak, és a már látott mozdulatok konkrétabb értelmet nyernek. Nem világnézetet, világképet vagy ideológiákat akarunk megfogalmazni, ahogy maga a filozófia is különbözik ezektől, csupán saját eszközeinkkel, vidám hangulatban reflektálunk a felmerülő kérdésekre, problémákra, a nézőnek meghagyva a saját értelmezés, a szabad asszociáció lehetőségét.


 

 



Táncolják:

Csetényi Vencel,

Fehér Laura,

Finta Gábor,

Hajszán Kitti,

Haller János,

Hortobágyi Brigitta,

Horváth M. Gergő,

Májer Gábor,

Markovics Ágnes,

Palman Kitti,

Szarvas Krisztina,

Tarnavölgyi Zoltán,

Tóth Andrea,

Zsadon Flóra

Fény:

Stadler Ferenc


Koreográfus-asszisztens:

Czár Gergely


Koreográfia:

Juronics Tamás és a Társulat

 

Rendező:

Juronics Tamás

Igazgató:

Paraki András

Alkotók
Játszóhely:
Kisszínház
Jegyértékesítés
Képgaléria:
1
2
3
4
5




Navigáció

Belépés

május 2012

Nagyszínház

május 2012

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek

Werk Tv



Bemutató

Repertoárunkból