Mária főhadnagy

nagyoperett két részben

Írta: Szilágyi László
Zenéjét szerezte: Huszka Jenő

BEMUTATÓ: 2013. FEBRUÁR 8.

 

Huszka Jenő, a kiváló operettszerző 1875. április 24-én született Szegeden. Már ötéves korában nyilvánosság elé lépett, mint csodagyerek, amikor is a szegedi árvízkárosultak javára szervezett hangversenyen hegedült. Tizenegy éves korában lett a Szegedi Zenede hegedű-tanszakának növendéke. Érettségi után Pestre ment joghallgatónak, de közben beiratkozott a Zeneakadémiára is. 1896-ban végzett mind jogi, mind zenei tanulmányaival. Legnépszerűbb művei: Bob herceg, Gül Baba, Lili bárónő.

Huszka Jenő operettjének címszereplője valós személy volt. A történet 1848-ban Bécsben kezdődik. Simonich Máriát rokonai a lány tiltakozása ellenére egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Mária a forradalom hevében égő Magyarországra szökik, és nemzetőr-egyenruhát ölt. 1849-ben is férfiként, Lebstück Károly néven szolgál a seregben. Főhadnagyságig viszi, miközben eléri a végzet: a szerelem. Beleszeret a szigorú Jancsó hadnagyba, aki többször is megrója vakmerő hősködéséért. Mikor Mária egy estély alkalmából ismét nőként jelenik meg, a hadnagy is lángra lobban iránta.

 


2013. május 24-i előadásunk siket és nagyothalló nézőink részére jeltolmács, látássérült nézőink számára narrációval kerül színre, a 90 decibel Project közreműködésével.

 

-Alkotók-

Lebstück Mária (2013. feb. 8., 10., 16., 21. ,22.; márc. 1., 5., 6.; ápr. 3., 10., 11.,20.,21.)
Lebstück Mária (2013. feb. 9., 15., 17., 27., 28.; márc. 2., 16., 29., 30., ápr. 5., 12., máj. 23.,24., nov. 8., 9.)
Jancsó Bálint (2013. feb. 9., 15., 17., 27., 28.; márc. 5., 6., 29., 30., ápr. 5., 12., máj. 23., 24., nov. 8., 9.)
Jancsó Bálint (2013. feb. 8., 10., 16., 21., 22., már. 1., 2., 16., ápr.3., 10., 11., 20., 21.)
Farkasházy Antónia
Draskóczy Ádám
Panni
Zwickli Tóbiás
Zwickli Tóbiás (2013. márc. 29., 30.; április 3.,5.,10.,11.,12.,20.,21.)
Herbert von Waldhausen
Kossuth Lajos
Simonich herceg
Simonich hercegné
Biccentő
Krantz doktor
Kocsmáros / Görgey Artúr
Gergő, huszár (2013. 02. 8.,9.,10.,21.,22.,27.,28.)
Gergő, huszár (2013. 02. 15.,16.,17.)
Nikola
Csajághy
Kenéz / Jóska
Huszár / Lakáj
Tánctanár
Julis
Hajószakács
^^^^^^^^^^
Animáció tervezők
Szcenikus
Jelmeztervező
Koreográfus
Dramaturg
Karigazgató
Súgó
Ügyelő
Zenei asszisztensek
Rendezőasszisztens
Vezényel (2013. feb. 08., 15., 16., 17. ,22.;márc. 2., 5., 16., 29.; ápr. 10., 12., 20., 21.; máj.23.)
Vezényel (2013. feb. 9., 10., 21., 27., 28.; márc. 1., 6., 30.; ápr. 3., 5., 11.; máj. 24., nov. 8., 9.)
Rendező
Alkotók
Játszóhely:
Nagyszínház
Időpontok:
Mária főhadnagy2013. november 09., szombat 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2013-2014)
Mária főhadnagy2013. november 08., péntek 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2013-2014)
Mária főhadnagy2013. május 24., péntek 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. május 23., csütörtök 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. április 21., vasárnap 19.00Ady Endre bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. április 20., szombat 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. április 12., péntek 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. április 11., csütörtök 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. április 10., szerda 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. április 05., péntek 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. április 03., szerda 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. március 30., szombat 15.00Jávor Pál bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. március 29., péntek 19.00Zártkörű előadás - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. március 16., szombat 15.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. március 06., szerda 19.00Bajor Gizi bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. március 05., kedd 19.00Universitas bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. március 02., szombat 19.00Makó Lajos bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. március 01., péntek 19.00Kazinczy Ferenc bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. február 28., csütörtök 19.00Domján Edit bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. február 27., szerda 18.00Tömörkény István bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. február 22., péntek 19.00Erkel Ferenc bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. február 21., csütörtök 18.00Deák Ferenc bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. február 17., vasárnap 15.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. február 16., szombat 19.00Bérletszünet - Nagyszínház (2012-2013)
Mária főhadnagy2013. február 15., péntek 19.00Latinovits Zoltán bérlet - Nagyszínház (2012-2013)
Jegyértékesítés
Képgaléria:
1
2
3
4
5




Navigáció

Belépés

december 2014

Nagyszínház

december 2014

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek

Werk Tv




Facebook

Bemutató

Repertoárunkból