Szilágyi Annamária

Nagyon sokáig eszembe se jutott a színészet, mivel elég gátlásos gyerek voltam. Csak abban a közegben nyíltam meg, akiket már jól ismertem. Idegen környezetben csak ültem szótlanul, bambán és pislogtam. (Gondolom figyeltem is, de erről már nincsenek emlékeim). Később megtáltosodtam, és sokszor szerepeltem a barátaim előtt, úgymond a társaság "bohóca" lettem. Majd a megszokott környezetemből kilépve és bekerülve a gimnáziumi közegbe, ismét megtorpantam, de ez már csak pár hétig tartott és ismét sikerült a középpontba kerülnöm. Többször indultam vers-és prózamondó versenyen, általában első helyezést értem el, ami nagyon magabiztossá tett. Majd az osztálytársaim javaslatára jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára (mert akkor még így hívták) sikertelenül. Háromszor próbáltam meg felvételt nyerni, az utolsó alkalommal már annyira jó voltam, hogy véleményük szerint nekem már nem volt mit tanulnom, ezért azt javasolták, hogy próbálkozzam vidéken, ahol egy év alatt színésznő lehet belőlem. Megsértődtem, és soha többé nem jelentkeztem. (Jól kitoltam velük…) Majd mégiscsak vidékre kerültem, Békéscsabára, ahol négy éves színészképzés volt. Jelentkeztem, felvettek. A második évtől már statisztáltam darabokban, és már akkor "kiragyogtam a karból". Egyrészt alkatomnál fogva, másrészt láttak bennem valami ragyogást, amiről nekem fogalmam sem volt, hogy mi lehet az. Harmadévesen két főszerepet is kaptam, kezem-lábam remegett, de addigra már szert tettem különböző álcázási technikákra. Elég jól sikerült megoldanom a rám bízott feladatokat, és ennek köszönhetően az igazgató Konter László, leszerződtetett a társulathoz. Nagyon örültem, és remek lehetőségeket is kaptam, de a négy eltöltött évad után úgy éreztem, tovább kellene lépnem. Ebben sokat lendített rajtam az a tény, hogy az utolsó évben többször volt lábsérülésem, majd egy kineziológus felvilágosított, hogy mindez azért történik velem, mert nem teszek meg bizonyos lépéseket saját magam érdekében. Ekkor jelentkeztem be Székhelyi Józsefhez, gondoltam veszteni valóm nincs, legfeljebb azt mondja, hogy nincs hely. Lett!!! Nyilván közrejátszott az is, hogy nem voltam számára idegen, mert az egyik csabai előadást megnézte, mikor Budapesten vendégeskedtünk. Szóval jöttem, látnak… És már öt éve itt vagyok!

Tagozat: 
Próza tagozat
Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban: 
SzíndarabSzerep
Barillet-Grédy: A kaktusz virágaStephanie, az asszisztensnője
Alan Bennett: Beszélő Fejek III.Susan
Vajda - Valló - Fábri: Anconai szerelmesekViktória
Darvasi László: Bolond HelgaFukszné
Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánokSzilvia, a felesége
Darvasi László: Bolond Helga 2006-2007Fukszné
Gabriela Zapolska: Dulszka asszony erkölcseDulszka asszony
Hegedűs a háztetőnJente, házasságközvetítő
Barillet - Grédy: A katusz virága 2006-2007Stephanie, az asszisztensnője
Anthony Burgess: Mechanikus narancsanya, miniszter, öregasszony
Moliére: TartuffeDorine
Bolgár György: Valami bűzlikSzínésznő
H.P. Bigest: HabMici, postás, harminc körül
Kellér - Horváth - Szenes: A szabin nők elrablásaRóza, Bányaiék szobalánya
Vajda - Valló - Fábri: Anconai szerelmesek 2004-2005Viktoria
Machiavelli - Háy: MandragóraEgy asszony
A diótörőAnya - Hurkakirályné
Mr. A., avagy a Hang-villa titkaAnya
Balta a fejbeErzsébet
NYIKOLAJ VASZILJEVICS GOGOL: HáztűznézőFjokla Ivanovna, házasságszerzőnő
VÖRÖSMARTY MIHÁLY: Csongor és TündeIlma, Balga hitvese, Tünde szolgálója
FENYŐ MIKLÓS – TASNÁDI ISTVÁN: AranycsapatOllállá
Molière/B.: A KÉPZELT FÖSVÉNY BETEGToinette, szolgáló Hargaponnál
Charles Dickens – Sebestyén Rita: KARÁCSONYI ÉNEKCrachitné / Scrooge anyja / Szellem 3
Nagy Tibor - Pozsgai Zsolt - Bradányi Iván: A KÖLYÖKMadame Foyer
de Laclos-Hampton: VESZEDELMES VISZONYOKVolanges-né
NAgy Tibor - Pozsgai Zsolt - Bradányi Iván: A KÖLYÖKMadame Foyer
MACSKAFOGÓGatto
Szép Ernő: KÁVÉCSARNOK / MÁJUSFanny
Elismerések: 

a békéscsabai Jókai Színház legjobb főiskolai hallgató díja (1999), a békéscsabai Jókai Színház és a Békés Megye Képviselő-testülete által alapított MEGYE SZÍNMŰVÉSZE díj fiatal színművész kategóriában (2003), Dömötör-díj legjobb női színészi alakítás, Anconai szerelmesek (2005), Dömötör-díj legjobb női színészi alakítás, A kaktusz virága (2007), Makó Lajos-díj (2009), Dömötör-díj legjobb női színészi alakítás, Háztűznéző (2010)





Navigáció

Belépés

május 2012

Nagyszínház

május 2012

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek

Werk Tv



Bemutató

Repertoárunkból