Somló Gábor
A Somlók
Ferenc, István, ifjabb Ferenc, Gábor. Előfordult, hogy mind a négyen
egyszerre szerepeltek egy színlapon. Felmenőik között is akadtak
színészek. A legfiatalabb, Gábor immár harmadik szegedi korszakát éli.
l999-ben szerződött vissza a Tisza-parti teátrumba, korábban
l985-89-ig,illetve l990-től 97-ig már volt itt. Egyéb stációi :
Békéscsaba, Debrecen, Szegedi Színkör, Kecskemét, Eger, Nyíregyháza. Nem
csupán játszani, beszélgetni is imád, lelkemre köti, ne feledjük a
hármas évfordulót, édesapja, Somló Ferenc Jászai-díjas, Déryné gyűrűs, a
Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, az idén szeptember 10-én
kilencven éves. Ő maga 35 éve a pályán, plusz augusztus 30-án lesz 55
éves.
Hallgatom a sötét napszemüveg mögé bújó művészt,- szemét a harmincöt év
reflektor áradata igen megviselte. Rejtőzködik, a színpadon is ezt
teszi, általában hátul áll, epizodistának hívjuk, nem értékítélet. Onnan
valaki vagy elsőre megérint, vagy soha. Somló Gábor másfél százszor
tette ezt, ugyanis 152 szerepet jegyez. Akkurátus ember, mindent számon
tart, ahogy kell. Beszélünk marcipános nyalánkságokról, egészséges Pi-
vízről, versekről, mert azokat is ír, két kiskötete jelent meg, legutóbb
2004-ben az Öltőző, benne színdarabjával. Ahogy elnézem, itt és most
eljátszaná a Virág közönségének a Falat, vagy akár a Holdvilágot is,
igaz, nyolc éve a Szegedi Színházban a Szentivánéji álomban Égeus volt.
- Mintha önmagad megmutatása helyett folyton bújócskáznál. Tudatos vagy ösztönös?
- Szeretek elrejtőzni a szerepben, imádom azt játszani, ami nem nekem
való. Például örömmel lennék mészáros, vagy kukás, esetleg gengszter, a
Barátok közt tévésorozatban meg is mutathattam ez utóbbi figurát, majd
egy évig szerepeltem a sorozatban.
- Mondjuk, egy korrupt pap sem áll tőled távol.
- Kedvenceim közé tartozik Machiavelli Mandragórájában Timoteus barát.
Isteni figura, Debrecenben játsztam, még l980-ban, néhai Kelemen Pál
rendezte, élveztem. Sötét vörös parókát viseltem, nagy, hatásos
gesztusokkal dolgozhattam,nagy sikerem volt vele.
- A most következő évadban a Szegedi Kisszínház is bemutatja. Számítanak rád?
- Ebben a darabban nem. Egy szezonban általában 2-3 szerepet kapok, ami elég is.
- Elég?
- Harmincöt éve vagyok színpadon, nyolc éve elértem a szakmai nyugdíjat,
nincs már erőm konfrontálódni rendezőkkel. Inkább kiírom magamból azt,
ami bosszant, dühít vagy boldoggá tesz.
- Ne rohanjunk, mesélj további kedvenceidről!
- A Diósgyőri Várszínházban l985-ben a Mágnás Miskában Pixi lehettem,
Turay Ida volt a nagymama, ugyanebben az évben Szegeden a Viktória
nagyoperettben Miki táncoskomikus szerepét osztották rám. Sándor János
rendezésében Szegeden, a Koldus és királyfiban utolért egy másik hálás
pap szerep is. Békéscsabán a Csókos asszonyban Kubanek hentes mester
voltam.
- Egyéb szegedi alakításaid?
- Többek közt a Tizenkét dühös emberben, a 4 esküdt, a
Cirkuszhercegnőben Saskusin, a kardal rohangáló, a Janikában dr Pataky,
sebészorvos, a Bolondok táncában a Titkár, az Énekes Madárban Móka, a
legfrissebb pedig Gaston Auriel a Fekete Péterben.
- Több versedben maró iróniával szólsz a rendezőkről. Nehezen viseled őket?
- Elvették a játékomat a koncepciózusságukkal, erőszakosságukkal. Ne játssz, élj, ordítják állandóan.
- Öltöző című darabodban, ami könyv alakban is megjelent, láthattuk a
Szegedi Nemzeti Felolvasó Színpadán, szintén bemosol jó nagyot az
úgynevezett rendezői színháznak. Pitács rendező azt harsogja, játssz
belülről, mimika, gesztikuláció nélkül. Elutasítod?
- Az elidegenítés, a modernkedés nagyon messze áll tőlem. Talán mindent
elárul, ha felsorolom a nagyra becsült, szeretett rendezőimet: Sík
Ferenc, Bozóky István, Kapás Dezső, Angyal Mária, Iglódi István, Valló
Péter, Sándor János.
- Édesapád 1938-ban táncoskomikusként kezdte. Volt Pécsett, Miskolcon,
összesen hetven évet töltött színpadon. Gondolom, sokat tanultál tőle.
- Nem akarta, hogy bármelyik fia is színész legyen. István bátyámat
vasutasnak szánta, erről azonban kedves kollegája, Lendvay Ferenc
igazgató gyorsan és határozottan lebeszélte. Ferenc bátyámat
könyvtárosnak, de ő is színész lett, én, nagy örömére,
elektrotechnikusnak készültem.
- Elektrotechnikusnak?
- Elegem volt, hogy a családban nem akad olyan, aki be tudott volna
verni egy szöget a falba, kicserélni egy biztosítékot. Dacosan azt
gondoltam, majd én megmutatom, mi az igazi élet, a gyakorlatiasság.
- Sikerült?
- Nem! Gyorsan rájöttem, nem érdekel sem a könnyűáram, sem a nehéz. Csak
hobbi szinten. Egyébként is folyton a színházban, a nézőtéren lógtam.
Édesanyám is ott dolgozott nézőtéri ellenőrként. Láttam apámat az
Optimista tragédiában Rekedtként, a Macbethben Banquoként, az volt az én
főiskolám, akkor döbbentem rá, a színpadon a helyem.
- Fiad, Ádám hasonló utat jár?
- Hál’ Istennek nem. Azt csinálja, amihez kedve van, a színház távol áll tőle, most épp a fotózás, és a számítógép köti le.
Somló Gábor 35 éve eldöntötte, a színpadon a helye, rendezőstől,
kollegástól, mindenestől. Kevés olyan színész akad, aki szívből tiszteli
idős színész társait. Róla elmondható. Miután becsapja Unicumát,
áradozik néhai Sinka Károly nagyszerűségéről, Jakab Tamás megérdemelt
Jászai-díjáról, Király Levente elismeréséről. Horváth Péter rendező urat
dramaturgként isteníti, Bodolay Gézáról jó szívvel beszél, a
megboldogult Gaál Erzsébet rendezőt szeretettel emlegeti, aki a
Budapesti József Attila Színházba hívta. Nem mert menni.
Nyár van, cirpel a mobilja, felesége, Rónay Beáta táncművész aggódva
kérdi, hol van már. Hová tűnt négy óra, alig beszélgettünk, jegyzi meg
Somló óriás gesztusokkal, a Virág cukrászda gyomrában. Félig takarásban,
akár a színpadon. Helyes ember, van minősége, írja róla egykori
direktora, Székhelyi József. Van. Isten éltesse sokáig a Somlókat.
P. Bodzsár Erzsébet
Szegedi Szépírás. Megjelent: 2008 augusztus 28
| Színdarab | Szerep |
|---|---|
| ANton Pavlovics Csehov: HÁROM NŐVÉR | Ferapont, szolga az elöljáróságon |
| Petr Zelenka: HÉTKÖZNAPI ŐRÜLETEK | Petr főnöke |
| Bernstein - Laurents - Sondheim: WEST SIDE STORY | Schrank |
| WIlliam Shakespeare: A MAKRANCOS HÖLGY | Iskolamester |