Nánási Helga
Bácska Topolyán születtem a Vajdaságban, a mai Szerbiában.
Zenei tanulmányaimat a Szabadkai Középfokú Zeneiskolában végeztem zongora és magánének szakon, ahol sikeres érettségi vizsgát tettem 2000-ben zongora szakon, 2001-ben pedig magánénekből.
2001-2006-ig voltam a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának egyetemi hallgatója, ahol 2006-ban szereztem diplomát énekművész, -tanárként.
Az egyetemi évek alatt nyert versenyek:
- 2002. május „ÁDÁM JENŐ ORSZÁGOS DALVERSENY” Szolnok
Különdíj „A legszebb magyar kiejtés” címen
- 2002. november „NIKOLA CVEJITY KÖZTÁRSASÁGI ÉNEKVERSENY”
Ruma (Szerbia) - III. díj
-2006. április 29. „V. ORSZÁGOS SIMÁNDY JÓZSEF ÉNEKVERSENY”
Különdíj a Szegedi Operabarátok Egyesületétől
2006-2008-ig a topolyai Alapfokú Zeneiskolában tanítottam, magánének tanárként, valamint ezzel egy időben szakmai továbbképzés gyanánt sikeresen elvégeztem a Budapesti Operettszínház stúdióját.
2008 novembere óta dolgozom a Szegedi Nemzeti Színházban énekkari művész státuszban.
Mind emellett részt veszek kulturális rendezvényeken, Magyarországon és Szerbiában egyaránt és a színházban is egyre több szerepet kapok.
Énektanáraim: Andrejcsik István (Szeged), Kéringer László (Budapest), Berle Sanford Rosenberg (Stockholm)
Mesterkurzusok: Hamari Júlia (2002) Csengery Adrienne (2003) Polgár László (2004)
Sass Sylvia (2005) Nádor Magda (2006) Marton Éva (2006) Gulyás Dénes (2011)
Szerepek:
- 2005 Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar, Mozart: Az álruhás kertészlány (Serpetta)
- 2007 Budapesti Operett Színház Stúdió előadás, Jacobi: Sybill (Anna Pavlovna Nagyhercegnő)
- 2009 Szegedi Nemzeti Színház, W.A. Mozart, Figaro házassága (Cherubino)
- 2009 Budapesti Operett Színház Stúdió előadás, Lehár: Mosoly Országa (Lisa)
- 2009 Szegedi Nemzeti Színház, Offenbach: Orfeusz az alvilágban (Diana)
- 2010 Szegedi Nemzeti Színház, Rossini: Ory Grófja (Alice)
- 2010 Szegedi Nemzeti Színház, Verdi: Álarcosbál (Oscar)
- 2011 Szegedi Nemzeti Színház, Kodály: Háry János (Mária Lujza)
- 2011 Szegedi Nemzeti Színház, Zandonai: Francesca da Rimini (Garsenda)
- 2011 Szegedi Nemzeti Színház, Liszt: Don Sanche (Apród)
- 2011 Szegedi Nemzeti Színház, Szikora: Macskafogó (Cicó)
- 2012 Szegedi Nemzeti Színház, Bernstein: West Side story (Maria)
A 2009-2010-es évadban Szeged város által alapított legjobb operaénekesnek járó „Vaszy Viktor” díjat ítéltek oda nekem.
| Színdarab | Szerep |
|---|---|
| Figaro házassága | Cherubino (jan. 17., 21., 23., 25. 15 óra, 29., 31. 15 óra, feb. 26., 28.) |
| JACQUES OFFENBACH: Orfeusz az alvilágban | Diana |
| GIOACCHINO ROSSINI: Ory grófja | Alice (jan. 23., 27., 31., már. 14.) |
| GIUSEPPE VERDI: Álarcosbál | Oscar (ápr. 18., 21., 24.) |
| Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ | Klementina bárónő |
| Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOS | Mária Lujza, Napóleon felesége |
| Giuseppe Verdi: ÁLARCOSBÁL | Oscar |
| Riccardo Zandonai: FRANCESCA DA RIMINI | Garsenda (2011.11.05.,10.) |
| Liszt Ferenc: DON SANCHE | Apród |
| MACSKAFOGÓ | Cicó |
| KÁlmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ | Klementina bárónő |
| Bernstein - Laurents - Sondheim: WEST SIDE STORY | Maria (2012. február 18.,19.,21.,23.,26. 15 és 19 óra; március 4. 15 és 19 óra, 7.,8.,29.; április 11.,14. 19 óra,15.; május 13. 19 óra, 17.) |
| Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY | Cso-cso-szán unokahúga (2012. március 17.,20.,31.; április 4.,27.; május 10.) |
| Színdarab | Szerep |
|---|---|
| Riccardo Zandonai: FRANCESCA DA RIMINI | Garsenda (2011.11.05.,10.) |
| Liszt Ferenc: DON SANCHE | Apród |
| MACSKAFOGÓ | Cicó |
| KÁlmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ | Klementina bárónő |
| Bernstein - Laurents - Sondheim: WEST SIDE STORY | Maria (2012. február 18.,19.,21.,23.,26. 15 és 19 óra; március 4. 15 és 19 óra, 7.,8.,29.; április 11.,14. 19 óra,15.; május 13. 19 óra, 17.) |
| Giacomo Puccini: PILLANGÓKISASSZONY | Cso-cso-szán unokahúga (2012. március 17.,20.,31.; április 4.,27.; május 10.) |