Vendégek Tiszabőről

1

A Szegedi Nemzeti Színház – Léner András rendező közvetítésével – vendégül látta a Máltai Szeretetszolgálat Tiszabői Általános Iskolájának 8. osztályos diákjait. A december 14-i Pinokkió előadásunkat tekintették meg.
Tasi Krisztina osztályfőnök fényképes élménybeszámolóval köszönte meg a teátrumunkban kapott élményeket. Az alábbiakban a tanárnő levelét idézzük.

Élménybeszámoló – Szeged

2016. december 14-ét már nagyon vártuk, mert hosszú idő után jött el az a nap, amikor az osztály nem csak a szomszéd faluig juthatott el együtt, hanem álmodhattunk valami távolabbi csodáról.
A zúzmarás reggelen már ott toporogtak a gyerekek az iskola kapuban, hogy 8 órakor elindulhassuk Szegedre. Akkor még elképzelni sem nagyon tudták, hogy merre is pontosan. Az útközben elhangzó sokadik kérdés, hogy „Messze vagyunk még?” Jól példázza, hogy szokatlan távolságra kerültünk a falutól… pedig csak bő 2 órát utaztunk.
A szegedi Tisza parton álltunk meg a buszunkkal, ahol az első nagy rácsodálkozás történt: „A Tisza idáig elfolyik? De tényleg?”
A Dóm felé sétálva minden érdekes volt, a sok fa az út mellett, hogyan kell közlekedni, a villamos, egy ablak, egy ház.... stb.
A Dóm csodálatos látványa mellett egy fotókiállítás szépségeit is élvezhettük.
Az utunk elején megbeszéltük, hogy ma otthagyunk valamit önmagunkból a templomban, amire nincs már szükségünk. A gyerekek együtt imádkoztak és fogalmazták meg, hogy mi az, ami már nem szolgálja őket. A másnap írt beszámolókból kiderül, mennyire fontos is volt ez az állomása az utunknak.
A Dóm téren Mesekastélyba kukkanthattunk be, ahol Csukás István mesefiguráival találkozhattunk és ismerkedhettünk.
Innen továbbindulva az egyetem falainál tettünk egy sétát és csodálkoztunk rá egy-egy híres tudósunk emléktáblájára és fel-felötlött a kérdés: „Hogyan járhatnék én is ilyen iskolába?”
A karácsonyi forgatagból az Alabárdos Étterembe érkeztünk meg, ahol a nagyon finom, meleg ebéden és egy-egy ajándék gyümölcslén túl valami mást is kaptunk. Figyelmességet, emberi szót és magas fokú elfogadást, amit nagyon ritkán tapasztaltunk eddig. A gyerekek azt mondták, királyi lakomán voltunk. (Borsólevest ettünk és spagettit ).
Teli pocakkal, átmelegedve könnyen ment a lábunk tovább a belvárosi karácsonyi forgatagba, ahol megnéztük Szeged gyönyörű karácsonyfáját is.
Gyorsan teltek a percek, egyik csodát még fel sem fogtuk, már jött egy másik. Megengedték, hogy lovakat simogassunk, egy bácsi megállt velünk beszélgetni és megsimogathattuk a kutyáját, galambokat etettünk.
És a legnagyobb csoda még ránk várt, amiért útnak indultunk.
Fél 2-kor értünk a Színház elé, ahol a téli hideg ellenére ott toporgott Léner András rendező, aki már a gyerekeket várta. Az örömteli találkozást követően a színházba belépve a meghatottság látszott a gyerekek arcán.
A díszpáholyba szólt a jegyünk, ahová sok lépcső után érkeztünk. Ahogy beléptünk a páholyba minden egyes lépcsőfokon egy- egy „Úristen!” „De szép!” „Ez hogy?” hangzott el.
A Pinokkió című előadás fantasztikus élménye tovább fokozta a hangulatot. Még fel sem fogtuk, hogy mi történt, már a színpad közepén álltunk és Hevesi Zoltán önkéntes színes beszámolóját hallgattuk a színházi élet háttérvilágáról. Bemehettük a zenekari árokba, kalandozhattunk a színpad alatt, ahol furcsa kellékekkel találkozhattunk, pl. egy koporsóval, megtudtuk kik azok a zsinórosok és mit is jelent a vastaps. Végtelen az élmény….
Hazaindultunk, a hó is elkezdett hullani, az út is lefagyott, lassan kellett jönnünk, de senki sem bánta. Egymás kedvére énekeltük a karácsonyi dalokat és mindenfélét, ami eszünkbe jutott. Nem siettünk sehová, ott akartunk csak lenni, EGYÜTT. Szívünkben mindenféle csodával… amihez, hogy leírjam, kevesek az én betűim, szavaim….
Másnap reggel valahogy nem akart elkezdődni a matek óra… Minden gondolatunk, érzésünk visszavitt bennünket a szegedi percekhez…
Arra kértem a gyerekeket, hogy írják le, mire emlékeznek szívesen… Két gondolatot osztanék meg ebből egy olyan fiútól, aki az indulás reggelén szorongva állt előttem, mert az édesanyja arra kérte, hogy mondja meg nekem, hogy egy falat kenyér, annyi nem volt otthon és üres táskával jött el. „Így is mehetek?” Nem volt ez valódi kérdés….
„Az volt a jó, hogy amikor ott álltunk a nagy karácsonyfa alatt, és egész nap olyanok voltunk, mint egy nagy, szerető, boldog család. ….Köszönöm, hogy boldoggá tették az életemet!„

Köszönjük szépen mindenkinek, akik lehetővé tették, hogy átéljük ezt a sok- sok pici csodát!
Készítette: Tasi Krisztina o.f.

 

Képgaléria: 
3
4
5
6
2




Navigáció

Belépés

április 2017

Nagyszínház

április 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból