A Bunkerrajzoló

A Finálé Fesztivál május 23-i programjáról Gyüdi Sándor színigazgató Csapó Benő professzorral, az SZTE Neveléstudományi Intézetének vezetőjével, városunk díszpolgárával beszélgetett.

A Finálé Fesztivál második estjén a veszprémi Pannon Várszínház vendégjátékára kerül sor. A Bunkerrajzoló Vándorfi László rendezésében került színpadra, alapja Géczi János azonos című könyve. Szakmai körökben már hallottam a darabról és a sikeres bemutatóról, ezért fontolgattam, hogy Szegedre is el kellene hozni, de a döntéshez a végső impulzust Csapó Benő adta meg, amikor lelkesen megkeresett az ötlettel, hogy adjunk otthont az előadásnak. Ezzel kapcsolatban tettem fel neki néhány kérdést.

Gy. S.: Miért gondoltad, hogy ezt a darabot Szegedre is el kell hozni?

Cs. B.: Mindenekelőtt azért, mert nagyon jó. Az előadás minden perce hihetetlenül élvezetes. Amikor Veszprémben láttam, rögtön arra gondoltam, hogy ezt a szegedi barátaimnak is látniuk kell. János is a szegedi egyetemen végzett, neki is sok ismerőse, barátja van itt, és bár nem a mi egyetemi éveink alatt játszódik, nagyon sok az áthallás és az asszociáció.

Gy. S.: Igen, én is a szegedi egyetemre jártam, nagyjából abban az időben, amikor Géczi János is, és engem is kíváncsivá tett, mit mondhat ez nekünk. De téged mi ragadott meg ennyire az előadásban?

Cs. B.: Ahogy a darab elkezdődik, rögtön világossá válik, hogy rólunk szól. Pontosabban rólunk is, mert azt gondolom, több generáció számára is fontos üzenete van. A darab főszereplője Likó Marcell, aki a Vad Fruttik együttesben játszik, az előadás az ő életéből, világlátásából építkezik. Ő ugyan nem a mi korosztályunk, a zenéje egy másik generáció fiataljait mozgatja meg, de lakik benne egy elmélyült filozófus, ami emlékeztet a beatgeneráció nagy rockerjeire. A darabban van egy csipetnyi tragédia, és van benne nagyon sok humor, a humornak rengeteg rétege jelenik meg, az elvont iróniától a finom paródián keresztül a nyers helyzetkomikumig. Vannak másodpercek, amikor az érzékenyebb nézőnek elfátyolosodik a tekintete, de alapvetően azért végig lehet nevetni az előadást. A darab története a rendszerváltás utáni negyedszázadhoz kötődik, de van az egészben valami időtlen közép-európaiság.

Gy. S.: Te mióta ismered Jánost? Milyen kapcsolatban vagytok?

Cs. B.: Mindketten a JATE TTK-ra jártunk, én kémia-fizika szakra, ő egy évvel utánam biológusként végzett. Mindketten kapcsolatba kerültünk a pedagógiai kutatással. Nekem ez lett a fő munkán, de János igazi polihisztor, egy 21. századi reneszánsz ember, neki ez csak egy a sok szellemi kaland közül. Amellett, hogy író, költő, és most már sikeres színpadi szerző is, kulturális antropológus, kultúrtörténész, és neveléstörténetet tanít a doktori iskolánkban. Az Iskolakultúra c. folyóirat főszerkesztője 27 éve, és nemcsak sok szakmai fórumon találkozunk, hanem nagyon jó barátok is vagyunk. Az a kifinomult érzékenység és emberismeret, ami a verseit és a regényeit jellemzi, jellemző rá a magánéletben is.

Gy. S.: Mit tesz hozzá a zene az előadáshoz?

Cs. B.: Ez érdekes kérdés, mert korábban nem hallgattam a Vad Fruttikat, de most már hallgatom. Meghallgattam az össze elérhető számukat, és rájöttem, hogy ez egy szerethető zene. Nyilván mást mond azok számára, akik a koncertjeiken csápolnak, de az én ízlésembe is belefér. Ami a darabba belekerült, az egy nagyon jó válogatás, végig lüktető, feszes ritmusban előadva, amit megemel a sok idézet, áthallás, lassan kibomló rejtett üzenet

 

https://www.youtube.com/watch?v=Uj4jzVDG0Oc 





Navigáció

Belépés

május 2017

Nagyszínház

május 2017

Kisszínház és Egyéb játszóhelyek


A színház bora 2016



Facebook

Bemutató

Repertoárunkból