Színházi bestiák

April De Angelis
Színházi bestiák
színmű
kisszínház
Kategória: 
Bemutató
Bemutató: 
2019. október 04. 19:00

Fordította: Enyedi Éva

April de Angelis, kortárs angol írónő műve az 1600-as évek színházi forradalmát mutatja be, amikor II. Károly angol király először engedélyezte, hogy nők játszhassanak a színházban. A mű valós történelmi személyeket ábrázol különleges humorral és érzékenységgel. Az első hivatásos színésznők élete fájdalmasan kiszolgáltatott és küzdelmes volt. A kor közönsége úgy tekintett rájuk, mint különleges képességű prostituáltakra, akiktől az előadások után is kívánhatnak szolgáltatásokat. Amikor nem akartak megfelelni ezeknek az elvárásoknak, akkor megalázó gúnyolódásnak és kegyetlen bosszúnak tették ki magukat. Egyiküknek azonban sikerült felemelkednie a legmagasabb körökig. A király ágyasa lett.

April de Angelis maga is színésznőként kezdte pályáját, talán ennek köszönhető, hogy írása olyan összetett karaktereket mutat be, melyek igazi jutalomjáték lehetőségét adják öt nagyszerű színésznőnek.

Az előadás a szerző képviseletében eljáró CASAROTTO RAMSAY & ASSOCIATES LTD., valamint a MAYER-SZILÁGYI Színházi Ügynökség engedélye alapján jött létre.

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy az előadásban használt fényeffektek epilepsziás rohamot okozhatnak az arra érzékenyeknél!

AZ ELŐADÁS HOSSZA KB. 135 PERC, EGY SZÜNETTEL.

Alkotók: 
Díszlet
Zene, koreográfia, videó
Zenei asszisztens
Ügyelő
Rendezőasszisztens
Rendező