Évadot hirdetett a Szegedi Nemzeti

2021. július 06.
Évadot hirdetett a Szegedi Nemzeti

Zenés műsor keretében jelentette be 2021/22-es műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. Az eseményen összegyűlt rajongók ízelítőt hallhattak a jövő évad változatos kínálatából. A teátrum összesen 18, 8 nagyszínházi és 10 kisszínházi bemutatóval várja a közönséget szeptembertől.

Remek hangulatban telt a Szegedi Nemzeti Színház évadbejelentő programja ma késő délután a Dugonics téren. Az érdeklődők Cseh Antal, Sziládi Hajna, Ferenczy Orsolya, Máthé Beáta, Károlyi Krisztián és Szívós László előadásában hallgathatták meg a következő évad fülbemászó dallamait többek között a Parasztoperából, a Bohéméletből és A padlásból.

A bemutatók címén túl elhangzottak fontos információk az aktuális bérletstruktúrával kapcsolatban. Megszűnnek a korábbi bérletek, ez szám szerint 14 felnőtt és 3 ifjúsági bérletet érint, helyette 8 új bérletkonstrukcióból választhatnak a felnőtt és 3 új variációból a fiatalabb nézők. A korábbi bérlettulajdonosok számára elővásárlási lehetőséget biztosít az intézmény 2021. augusztus 9. és 19. között, új bérletek váltására pedig augusztus 23. és október 15. között lesz lehetőség. Továbbra is elérhetők a 3, illetve 5 előadásos szabadbérletek, melyek az új évadtól online is vásárolhatók és beválthatók a szegedinemzeti.jegy.hu oldalon.

Barnák László, főigazgató elmondta – Hosszú kihagyás után újra sokszínű műsorral várjuk a nézőket. A velük való találkozás lehetősége adott erőt az elmúlt időszakban és most új lendülettel vágunk neki a munkának. Színházunk operatagozata országosan is kiemelkedően gazdag programmal várja a komolyzene iránt érdeklődőket, drámatagozatunk pedig több olyan produkcióval is készül, amit eddig nem láthattak a nézők Magyarországon.

Az új évad szeptemberben a tavalyi sikerprodukciókkal indul: Orwell 1984-e a Nagyszínházban lesz látható, míg Csehov Sirálya a Kisszínházban. Koprodukcióként a Hat hét, hat tánc is műsorra kerül Fekete Gizi főszereplésével. Ezekre az előadásokra online már válthatók jegyek a szinhaz.szeged.hu oldalon.

A 2021/22-es évad műsora:

Nagyszínház – bemutatók
- Presser Gábor – Sztevanovity Dusán: A padlás – félig mese, félig musical 9-99 éves korig (rendező: Méhes László)
- Giacomo Puccini: Bohémélet – opera (rendező: Göttinger Pál)
- John Buchan – Alfred Hitchcock – Patrick Barlow: 39 lépcsőfok – krimi-vígjáték (rendező: Horgas Ádám)
- Bartók Béla: Concerto – Szegedi Kortárs Balett pantomim groteszkje (koreográfus: Juronics Tamás)
- Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból – vígopera (rendező: Juronics Tamás)
- Gaetano Donizetti: Maria Stuarda – koncertszerű opera, magyarországi ősbemutató
- Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni – opera (rendező: Horváth Csaba)
- Kálmán Imre: Marica grófnő – operett (rendező: Juronics Tamás)

Kisszínház – bemutatók
- The Black Paintings / Blue – Szegedi Kortárs Balett táncjátéka (koreográfus: Nanine Linning / Juronics Tamás)
- Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog – fekete komédia, magyarországi bemutató (rendező: Szikszai Rémusz)
- Peter Shaffer: Black Comedy – vígjáték (rendező: Benkó Bence és Fábián Péter)
- Henry Purcell: Dido és Aeneas / Tom Johnson: Négyhangú Opera – két egyfelvonásos opera (rendező: Göttinger Pál)
- Cédric Chapuis: Élet-ritmusra – monodráma, magyarországi bemutató (rendező: Hojsza Henrietta)
- Závada Péter – Subicz Gábor: Leonce és Léna – zenés színpadi játék Büchner nyomán, ősbemutató (rendező: Barnák László)
- Horgas Ádám: Én vagyok én, te vagy te – monodráma, ősbemutató (rendező: Horgas Ádám)
- Danza – Szegedi Kortárs Balett táncjátéka (koreográfus: Walter Matteini / Enrico Morelli)
- Darvas Benedek – Pintér Béla: Parasztopera – zenés krimiballada (rendező: Keresztes Attila)
- Székely Csaba: Mária országa – színmű, ősbemutató (rendező: Alföldi Róbert)

>> fotók: Szabó Luca/SzNSz