Elérhető a Szegedi Nemzeti Színház novemberi műsora

2020. október 10.
Elérhető a Szegedi Nemzeti Színház novemberi műsora

A pandémia miatt elmaradt előadások pótlásán kívül az új előadásokra csökkentett nézőtérrel értékesít jegyeket a teátrum, ezzel is növelve nézői biztonságát.

Újdonságokból és régi kedvencekből nem lesz hiány novemberben: 20-tól látható a Nagyszínházban Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter klasszikusa, kicsik és nagyok kedvence, A padlás. A musical Méhes László rendezésében kerül színpadra. A tavalyi évad sikerprodukciói, az Illatszertár és a Virágot Algernonnak visszatérnek a Kisszínházba, a hónap végén, november 27-én pedig Juronics Tamás rendezésében kerül sor Mozart örökbecsű operája, a Szöktetés a szerájból bemutatójára a Nagyszínházban, mindemellett látható lesz még a Sirály, az 1984 és a Mágnás Miska is a repertoárból.

A Tannhäuser című produkció két előadását (Premier és Gregor bérlet) októberben pótolja a színház, a további bérletek (Mecénás, Páger, Makó Lajos, Ady, Universitas) Tannhäuser előadásainak jegyei és bérlethányadai 2020. december 31-ig más előadásra cserélhetők.

A nem pótlásként meghirdetett előadásokra mindkét játszóhelyén csökkentett nézőtérrel értékesíti jegyeit a teátrum, így minden 2 eladott jegy mellett 2 széket üresen hagy.

Jegyek ide kattintva vásárolhatóak.