A négy évszak - Feminizma

Szegedi Kortárs Balett
A négy évszak - Feminizma
táncjáték
nagyszínház
Kategória: 
Saját előadás
Bemutató: 
2019. május 04. 19:00

Az évszakok múlása tavasztól télig afféle szimbolikus párhuzamba állítható az emberi életút fejlődésével, - nem először inspirálja alkotókat ez a párhuzam, - jelen esetben azonban az erős női fókusz teszi különlegessé ezt az utazást, melyhez Nagy Kriszta Tereskova „Feminizma” című írása segített irányt mutatni.
A még gyermek leány félénken közelít a másik nemhez: számára titokzatos világ az. Nem is nyer oda beeresztést igazából később sem, hiába kapcsolódik bárkihez is. Egyre inkább azt kell megtapasztalnia, hogy a férfiak világa egy kemény, zárt kör, ahonnan a nők eleve ki vannak zárva. Ez az erős akaratú nő azzal szembesül, hogy hiába próbálja ő is keményen, „férfihoz méltón”, férfias eszközökkel megállni a helyét, nem érdemel figyelmet, csak a teste, a női mivolta „bevetésével”. Megpróbál tehát ezzel a fegyverrel élni és áttörni az „üvegplafonon”, amely szinte láthatatlanul, de mégis ott feszül a két nem között, gátolja őt az előrejutásban, és nem engedi a följebbjutásban. A hatalom megszerzésekor azonban hiába a siker, hiába a véres győzelem, a végén egyedül marad önmagával, a még benne élő gyermeklánnyal. Végül legszebb táncát a Halállal táncolja el.

Lili, a Lány: Szigyártó Szandra
a kis Lili: Pataki Noémi e.h.
Halál: Borovics Tamás
Fiú: Kiss Róbert

Továbbá / And
Bocsi Petra, Nier Janka, Stáry Kata, Takács Zsófia, Tokai Rita, Wéninger Dalma, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Horváth M. Gergő, Vincze Lotár

Zene / Music: Antonio Vivaldi
Írta / Written by Nagy Kriszta Tereskova
Fény / Lighting: Stadler Ferenc
Díszlet / Sets: Cziegler Balázs
Díszlet kivitelező / Sety made by Scabello Bt.
Jelmez / Costumes: Bianca Imelda Jeremias
Balett-igazgató / Company Director: Pataki András
Koreográfus / Choreographed by Juronics Tamás

>>> Az előadás megtekintését 18 éven felülieknek ajánljuk! <<<

A Szegedi Kortárs Balett Moderato Cantabile - A négy évszak című produkciójában 2019. május 4-én a társulat művészeti vezetője, a Kossuth-díjas Juronics Tamás játssza a Halál szerepét.