Sly, avagy történet az alvóról, akit felébresztettek

Zenéjét szerezte: Ermanno Wolf-Ferrari Szövegét Shakespeare nyomán Giovacchino Forzano írta.
Sly, avagy történet az alvóról, akit felébresztettek
opera három felvonásban, négy képben, két részben, olasz nyelven, magyar nyelvű szövegkivetítéssel
nagyszínház
Kategória: 
Bemutató
Bemutató: 
2017. január 11. 19:00

Shakespeare halálának 400. évfordulójára emlékezve a Magyar Állami Operaház bemutatta a művei nyomán írt operákat. Az ismertek mellett sor került ritkaságok előadására is. Ermanno Wolf-Ferrari Sly című, mintegy kilencven éve komponált darabjának bemutatására a budapesti opera a Szegedi Nemzeti Színházat kérte fel, a premier 2016 májusában nagy sikert aratott az Erkel Színházban. A mű A makrancos hölgy – a színpadi előadásokban legtöbbször mellőzött – előjátékából, a felébresztett alvó az Ezeregy éjszaka meséiben is szereplő történetéből indul ki. Chistopher Sly, a népszerű kocsmai énekes leissza magát egy fogadóban, majd Westmoreland gróf tréfájaként a főúri kastélyban ébred, ahol mindenki ünnepli, hogy ő, a ház ura magához tért évtizedes kómájából. Sly és a ház úrnője egymásba szeret – a gróf tréfája túl jól sikerül. A helyzetre ráébresztett és kigúnyolt Sly elkeseredése tragédiába torkollik.

Szereplők: 
Christopher Sly, költő
Westmoreland gróf
John Plake, színész
Fogadósnő
Francia nemes / Muzsikus
A gróf barátja / Mór
A gróf barátja / Rézbőrű
A gróf barátja / Kínai / Gúnyolódó
A gróf barátja / Öreg szolga / Gúnyolódó
A gróf barátja / Orvos / Gúnyolódó
Rosalina
Snare, a seriff embere
Hadbíró
Szakács
Fuvaros
Alkotók: 
Díszlettervező
Jelmeztervező
Koreográfus
Magyar szöveg
Ügyelő
Karigazgató
Zenei asszisztensek
A rendező munkatársa
Vezényel
Rendező
Közreműködők: 
a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, a Szegedi Nemzeti Színház tánckara, a Szegedi Szimfonikus Zenekar