Köszönjük, Magyarország! Köszönjük, Szeged!

Szegedi Nemzeti Színház
Köszönjük, Magyarország! Köszönjük, Szeged!
szolidaritási gálaest
nagyszínház
Kategória: 
Saját előadás
Bemutató: 
2020. szeptember 05. 19:00

Köszönjük, Magyarország! Köszönjük, Szeged! címmel szolidaritási gálaestet tart a Szegedi Nemzeti Színház. Az évadnyitó előadásra orvosok, ápolók, szociális munkások, önkormányzati hivatalnokok kaptak meghívást, akik március-áprilisban, a koronavírus-járvány első hullámában a frontvonalban küzdöttek és dolgoztak.

Az este folyamán a társulatba érkező új színészek, táncosok, balettművészek és operaénekesek mutatkoznak be, illetve közreműködik a színház énekkara, tánckara, a Szegedi Kortárs Balett, valamint önálló előadóként azok a színészek és operaénekesek, akik új tagként kezdik meg Szegeden az évadot. Közülük többeket már láthatott a szegedi közönség vendégművészként egy-egy előadásban, de vannak olyan pályakezdők is, akik most játszanak majd először nálunk.

A műsorban lesz opera, operett, musical, ária, vers és kortárs balett is.

Látványos gáladíszletet is kap a produkció, amelynek Rendezője Toronykőy Attila, műsorvezetője Menczel Andrea lesz, zongorán pedig Dinyés Dániel, az operatagozat új zenei vezetője kísér majd.

Közreműködnek: Szaszák Zsolt, Bita Boglárka, Krausz Gergő, Görbe Norbert, Cseh Antal, Károlyi Krisztián, Szabó Dóra, Bagdi Zoltán, Máthé Beáta, Tánczos Adrienn, Marie Vieltte, Vince Lotár, Heim Boglárka, Hudacsek Hanna, Liszaki Zsófia, Mészáros Fanni, Nyeste Adrienne, Szigyártó Szandra, Bocsi Petra, Nier Janka, Zsadon Flóra,  Kiss Róbert, Czár Gergely, Adam Bobák, Graziano Bongiovanni