Sztárparádéval zárja az évet a Szegedi Nemzeti Színház

2019. október 17.
Sztárparádéval zárja az évet a Szegedi Nemzeti Színház

Ünnepi hangulatban fog telni az év utolsó hónapja a szegedi teátrumban. A műsoron lévő nagysikerű saját produkciók, valamint az új bemutatók mellett parádés vendégelőadásokra, koncertekre és újévi gálára készülhet a közönség decemberben.

Új bemutatóként érkezik decemberben a Nagyszínházba az egyik legismertebb operett, a Mágnás Miska Oszvald Marika vendégszereplésével. A Kisszínházban László Miklós közkedvelt vígjátéka, az Illatszertár lesz látható, valamint az Időfutár című ifjúsági színmű. A tavalyi évad kedvencei, a Valahol Európában és Virágot Algernonnak is műsorra kerülnek néhány alkalommal, a Szegedi Kortárs Balett pedig a Hamupipőke és a Diótörő című produkciókkal örvendezteti meg a közönséget.

Számos vendégelőadás közül is választhatnak a szegediek: a Belvárosi Színház Férjek és feleségek című komédiája ígér felhőtlen szórakozást, a világhírű Budapest Klezmer Band Szulák Andreával és Szinetár Dórával kiegészülve ad fergeteges koncertet, illetve László Boldizsár mára hagyománnyá vált ünnepi koncertjére is sor kerül. A HétFü (Hétfői Függetlenek) sorozat keretében Az utolsó tűzijáték című előadás lesz látható Udvaros Dorottyával és Földes Eszterrel, érkezik a Nézőművészeti KFT EztRád c. előadása Parti Nórával, Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel, valamint visszatér a tavalyi karácsony kedvence, Varsányi Anna Ünnep című vígjátéka.

Az óévet nagyszabású zenés szilveszteri gálával búcsúztathatják a szegediek, többek között olyan kiemelkedő művészek közreműködésével, mint Mahó Andrea, Egyházi Géza és Heller Tamás.

A programokra október 17-től válthatók jegyek a szinhaz.szeged.hu weboldalon és a jegyirodában a Stefánia 6. szám alatt.