Hogy érzed magad Szegeden?
Az előző évadban, a Mágnás Miska kapcsán, találkoztam először a szegedi színházzal. Azt tapasztaltam, hogy minden próba után konstruktív beszélgetések zajlottak arról, hogyan lehetne még jobb az előadás, ez meghatározó élmény volt. Nagyon erős a társulat, és ugyan játszom máshol is, most kezdtem el ide kötődni azáltal, hogy több előadást vállaltam. Próbaévként tekintek erre az évadra.
A Mágnás Miskában Baracsként, az 1984-ben Syme-ként, az Illatszertárban pedig Árpádként láthat jelenleg a szegedi közönség, utóbbi szerepet ettől az évadtól vetted át, nem a kezdetektől próbáltál együtt a csapattal. Ennek ellenére megszeretted a karaktert?
Nagyon szeretem, nagy változáson megy keresztül, de erről győződjenek meg a nézők. Árpád az egyetlen olyan szereplő, aki azt mondja, amit gondol. Ennek a színdarabnak a titka és a csodája szerintem az, hogy az elhangzott mondatoknak sok esetben épp az ellenkezője zajlik a fejekben.
Ez az őszinteség rád is jellemző?
Igen. Biztos helyesebbnek tűnnék, ha azt mondanám bizonyos helyzetekben, amit hallani akarnak, de mivel ez gyerekkorom óta nem megy, attól tartok, ilyen téren nem fogok megváltozni.
Az előző évad egyik kedvenc produkciója az Illatszertár volt. Szerinted ez minek köszönhető?
Az Illatszertár egy igazi szerethető, emberi történet, amelyben rengeteg humor és szeretet van. Szituációk hiányában nincs színház, itt pedig különböző, csodálatos viszonyrendszereket láthatunk intrikákkal, árulásokkal, melyek szintén hozzátartoznak az élethez. A két világháború között játszódik, ez önmagában ad egyfajta eleganciát, amit nekünk, színészeknek is meg kell elevenítenünk már a puszta jelenlétünkkel. Nagyon szeretem ezt a világot.
A kutyád, Mandula a próbák és az előadások alatt jólnevelten vár az öltözőben. Ő is beilleszkedett?
Ő mindenhova beilleszkedik, ez annak is köszönhető, hogy szabadon mozoghat. Nem katonát neveltem, hanem kutyám van, és mi, emberek sokat tanulhatnánk tőle.
Mit üzensz a szegedi közönségnek?
A Szegedi Nemzeti Színház gondot fordít arra, hogy a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a nézők. Ha úgy akarjuk túlélni a járványt, hogy bezárkózunk és elmagányosodunk, az is egy döntés, de szerintem nem éri meg. Érdemes eljárni közösségbe, színházba, hogy jobban érezzük magunkat. Nem szeretek rettegni, ezzel a helyzettel meg kell tanulnunk együtt élni.