Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című világhírű regénynek színpadi változatát öltözteti modern köntösbe Vidovszky György rendező a Kisszínházban. Az évad utolsó előtti prózai bemutatóját, Dale Wasserman Kakukkfészek című színművét május 5-étől láthatja a közönség. A készülő színdarab kulisszatitkairól kedden délután közönségtalálkozón meséltek az előadás alkotói a Reök-palotában.
Ken Kesey regényének színtere egy elmegyógyintézet. Az elbeszélő egy félvér indián, az önmagát süketnémának tettető Bromden.
Az osztály több lakója itt húzza meg magát, mert nem tudja, vagy nem akarja vállalni azokat az összeütközéseket, amik a társadalomban való létezéshez elengedhetetlenek, inkább eltűrik a főnővér egzecírozását. Ebbe a közegbe csöppen bele McMurphy, aki – bár nem bolond – a börtön elől menekül a diliházba, a Ratched nővér által vezetett elmeosztályra, ahol a nő lelki terrorban tartja a rábízott betegeket. McMurphy elhatározza, hogy felveszi vele a harcot.
A főhős igazi kakukktojás a kakukkfészekben, ami az amerikai szlengben a bolondokházát jelenti.
– Ez akár egy krisztusi történet is lehetne, ha nem azzal a billoggal indulna, hogy McMurphy bűnöző. A regnáló hatalom ellen lázad, forradalmat csinál a diliházban, maga mellé állítja az összes ápoltat, de végül elbukik, a hatalom kicsinálja és erőszakkal bolonddá műtik – mondta Szegezdi Róbert karakteréről.
Ken Kesey könyve egyben tiltakozás is volt a hatvanas években még Amerikában gyakorolt horrorisztikus orvosi eljárással, a lobotómiával szemben, amivel szinte teljes agyhalottá tettek erőszakos vagy annak bélyegzett embereket.
A rendező, Vidovszky György arra törekszik, hogy a darab ismertsége ellenére újat alkossanak a csapattal, ezért a nulláról igyekszik ismét felépíteni a darabot, amiben a szabadságvágy és elnyomás feszül egymásnak.
Azt keresi, hogy az 1962-ben írt amerikai regényből mi lehet érvényes ma, 2023-ban Magyarországon. Ezért egy apokaliptikus világba helyezi a történetet, és a magyar Parlament romjain éleszti újjá.
– Hálás és jó szerep a gonosz főnővéré – mondta Szilágyi Annamária, aki azt is elmesélte, az egyik próbán kishíján felpofozta a rendező.
– Gyuri az egyik próba végén azt mondta, alig tudta visszatartani magát, hogy feljöjjön a színpadra, és lekeverjen egy hatalmas sallert, mert akkora szemétláda voltam. Akkor csináljuk jól, ha majd nézők is így érzik, de őket azért nem biztatnám ara, hogy feljöjjenek a színpadra.
Az egész történetet elmesélő Bromden törzsfőnök, azaz az Indián az eredeti darab szerint nem hall és nem beszél. A szegedi előadásban viszont az ő emlékein, vízióin keresztül, dalokkal színesítve kelti életre a különös szabadulástörténetet Borovics Tamás.
– Az Indián menekülésként választotta bolondokházát. Elvették a földjét, képtelen volt beilleszkedni a társadalomba, látszólag itt találta meg a békéjét. Van hasonlóság közöttünk, olykor én is menekülő típus vagyok, de én inkább az erdőt választom és nem a bolondok házát – mondta Borovics.
A bemutatóig még tíz nap van, és ahogyan Szegezdi Róbert fogalmozott, most még köldöknézés zajlik, azaz igyekeznek befelé figyelni és megkeresni magukban a figurájuk lényegét.
A teljes cikk a Szeged.hu oldalán olvasható.