Harmincan nyújtották karjukat a színházban, hogy betegeken segítsenek

2020. december 03.
Harmincan nyújtották karjukat a színházban, hogy betegeken segítsenek

Egymás után szervezi jótékonysági akcióit a szegedi színház: tegnap a Mikuláscsomagokat vitték el a szegedi gyermekotthon kis lakóinak, ma helyszíni véradással segítettek a rászorulókon, holnap pedig a vásárhelyi gyermekotthonban élő apróságoknak visznek ajándékokat.

Harmincnál is többen jelentkeztek arra a kihelyezett véradásra, amit a Szegedi Nemzeti Színház aulájában szerveztek. Délután színészek, műszakiak, háttérmunkások nyújtották a karjukat, hogy másokon segítsenek, életeket mentsenek.

Szegeden először adok vért, de egyébként már többször segítettem ilyen módon a rászoruló embereknek – mondta az 1984 főszereplője, Rétfalvi Tamás, aki azt is hozzá tette, nagy könnyebbség, hogy a Szegedi Regionális Vérellátó Központ munkatársai eljöttek a színházba, így a próbák után sokaknak van lehetősége vért adni.
Akadt, aki a TAJ-kártyáját felejtette otthon, de mivel ez elengedhetetlen kelléke a véradásnak, inkább hazaszaladt érte, nehogy kimaradjon a jótékonysági akcióból.

A teljes cikk a Szeged.hu oldalon olvasható.