A Rotaryval közösen segítenek a Szegedi Nemzeti Színház művészei

2020. december 02.
A Rotaryval közösen segítenek a Szegedi Nemzeti Színház művészei

Idén nem lehet adventi műsor esténként a Klauzál téren, a rotarysták jótékonysági programja azonban nem marad el. Idén 24 családnak teszik szebbé a karácsonyát, az ajándékokat pedig egy-egy szegedi művésszel, újságíróval, közéleti személyiséggel együtt adják át.

A Rotary Club Szeged Szent-Györgyi Albert 2020-ban is elkészíti szegedi adventi naptárát december 1. és 24. között. Idén is az NKM Nemzeti Közművek Zrt. a rendezvény névadója.

Ahogyan a korábbi években, most is szegedi és Szeged környéki iskolák, óvodák ajánlottak számukra támogatásra családokat, akik átlagosan 100 ezer forint értékű ajándékot vehetnek át a program támogatóinak jóvoltából. Mindenki azt kapja, amire a legnagyobb szüksége van: tartós élelmiszer, tisztítószer és tanulást segítő táblagép éppúgy található a csomagokban, mint tűzifa, vagy éppen színházélmény.

 --- Cikkünk folyamatosan frissül ---

December 1. kedd
1. ablak Az NKM Rotary Advent első családja: Rozsos István és családja.
A 4. osztályos kisfiút Sándorfalva ajánlotta az advent támogatói közé.
Az átadón színházunkat képviselte: Gömöri Krisztián színművész.

December 2. szerda
2. ablak Az NKM Rotary Advent második családja: Lőrincz Kinga és családja.
Az 1. osztályos kislányt Sándorfalva ajánlotta az advent támogatói közé.
Színházunkat képviselte: Barnák László színművész, rendező a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, aki a családot a korlátozások feloldása után A padlás című félig mese, félig musicalre látja vendégül.

December 3. csütörtök
3. ablak Az NKM Rotary Advent harmadik családja: Szokoly Péter Balázs és családja.
Az 5. osztályos kisfiút a Fekete István Általános Iskola ajánlotta az advent támogatói közé.
Az átadáson Boncz Ádám színművész volt a Szent-Györgyi Albert Rotary Club vendége.

December 4. péntek
4. ablak Az NKM Rotary Advent negyedik családja: Simon Kinga és családja.
Az 5. osztályos kislányt a Fekete István Általános Iskola ajánlotta az advent támogatói közé.
Színházunkat képviselte: Ágoston Katalin színművész.

December 6. vasárnap
6. ablak Az NKM Rotary Advent hatodik családja: Kormos Balázs Ádám és családja.
A Vedres Utcai Óvoda Pillangó csoportjába járó kisfiút az óvodája ajánlotta az advent támogatói közé.
Színházunkat képviselte: Nánási Helga operaénekes.

December 7. hétfő
7. ablak Az NKM Rotary Advent hetedik családja: Csontos Hanna Kitti és családja.
Hanna a Balástyai Csudavilág Óvoda és Bölcsődébe jár a Felhőcske csoportba.
Az átadáson László Boldizsár operaénekes volt jelen a színházunk képviseletében.

December 9. szerda
9. ablak Az NKM Rotary Advent kilencedik támogatott családja a Gedói Általános Iskola és AMK 3. osztályos tanulója Süli Patrik Áron.
Színházunkat képviselte: Medveczky Balázs színművész.

December 11. péntek
11. ablak Az NKM Rotary Advent tizenegyedik családja: Németh Petra és családja.
Színházunkat képviselte: Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze.

December 15. kedd
15. ablak Az NKM Rotary Advent tizenötödik családja: Polgár Richard és családja.
Színházunkat képviselte: Szilágyi Annamária színművész.

December 20. vasárnap
20. ablak Az NKM Rotary Advent huszadik családja: Farkas Áron János és családja.
Áront a Kossuth Lajos Általános Iskola ajánlotta az advent támogatói közé.
Színházunkat képviselte: Borovics Tamás színművész.

Képek a galériában:
1. kép: Rozsos István és családja | Gömöri Krisztián színművész
2. kép: Lőrincz Kinga és családja | Barnák László színművész, rendező a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója és Gömöri Krisztián színművész
3. kép: Szokoly Péter Balázs és családja | Boncz Ádám színművész és Ágoston Katalin színművész
4. kép: Simon Kinga és családja | Ágoston Katalin színművész és Boncz Ádám színművész
5. kép: Kormos Balázs Ádám és családja | Nánási Helga operaénekes
6. kép: Csontos Hanna Kitti és családja | László Boldizsár operaénekes
7. kép: Süli Patrik Áron és családja | Medveczky Balázs színművész
8. kép: Németh Petra és családja | Czár Gergely, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze
9. kép: Polgár Richard és családja | Szilágyi Annamária színművész
10. kép: Farkas Áron János és családja | Borovics Tamás színművész