90 esztendős lenne Harmath Éva

2020. július 16.
90 esztendős lenne Harmath Éva

Harmath Éva énekesnő, színésznő, 1930. július 16-án született Gyöngyösvisontán. A feltűnően csinos falusi lány a Színművészeti Akadémián végez, közben énektanulmányokat folytat Posszert Emíliánál és Luigi Renzinél.1953-ban, diplomája megszerzése után, a rendkívül muzikális, szép hangú színésznőt  Gáspár Margit az Operettszínházba szerződteti. Egy román operettben, a Hegyen-völgyön lakodalomban debütál. Bemutatkozásáról így ír Rátonyi Róbert: " A gyönyörű fekete Harmath Éva már nem mindennapi szépségével is csatát nyert, de mikor énekelni kezdett, végképpen biztosította magának a közönség legmagasabb fokú elismerését." Hajlama és képessége azonban ekkor már az operaéneklés felé húzta és 1954-ben a miskolci operatársulat alapító tagja lett. 1956-tól rendszeresen szerepel az Operaházban és külföldön, Európában és az USA-ban.

1958-tól a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Vaszy Viktor keze alatt nagy formátumú énekesnővé érett. A zeneirodalom szinte minden szoprán szerepét elénekelte. Igéző Carmen volt, szűzies Angelica nővér Puccini operájában, szeretnivaló Pillangókisasszony, titkot rejtő Turandot, kacér Santuzza és kegyetlen szerelmes Lady Macbeth. Mert Ő nem csak elénekelte, hanem el is játszotta szerepeit, hiszen remek színész volt. Toscájából Németországban tv-film készült. S hogy nem csak lírai, hanem drámai szoprán is volt, azt jelzik kitűnően megformált Wagner szerepei: Senta, Elsa és Erzsébet. 1981-ben fejezte be pályafutását. Végakaratának megfelelően szülőfalujában helyezték végső nyugovóra.

Liszt Ferenc-díjas (1963) és a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja.